Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2012.10-24

Egy kiemelkedő pedagógiai program

A Nagyvárad Táncegyüttes hétfőn mutatta be Bihar megyei tanároknak, iskolaigazgatóknak a Kilencezer kilométer a hagyományok szolgálatában című programjának első két műsorát a váradi Árkádia bábszínházban.
 
 
Hétfőn délután a Bihar megyei magyar iskolák igazgatói, tanárai, illetve magyar tannyelvű osztályok oktatói váltak tanulókká azzal, hogy megnézték a Nagyvárad Táncegyüttes által 5-8, illetve 9-12. osztályos diákok számára összeállított táncos történelem órát, valamint táncos földrajz órát. A bemutató célja az volt, hogy a tanárok lássák, ezt követően pedig jelezzék azt, hogy szeretnék-e, ha diákjaik is megtekintenék a produkciókat, melyeket később egy adventi játék egészít majd ki László Csaba koreográfus rendezésében. Noha nem mondhatni, hogy sok tanerő vett részt a hétfői bemutatón, de akik ott voltak, megállapíthatták, hogy egy minden pedagógiai követelménynek megfelelő, érdekes, látványos, szórakoztató és tartalmas műsort alkotott meg a Nagyvárad Táncegyüttes.
 
Jó felépítés
 
Mind a történelem, mind a földrajz óra „tanára”, tulajdonképpen rendezője Kádár Elemér, a Nagyvárad Táncegyüttes táncosa volt, ő mesélt a táncok kialakulásáról, majd a magyar táncok időbeli és térbeli fejlődéséről. Kádár Elemér jó előadó, aki tisztán, érthetően adta elő a jól strukturált, ezáltal könnyen felfogható „tananyagot”. És hogy a figyelmet még jobban lekössék, Kádár Elemér vetített képek bemutatásával is alátámasztotta mondandóját, ugyanakkor az előadásba humoros kiszólásokat, poénokat is beépített táncos társaival együtt. A leckék fő erősségét a jól strukturált és előadott szöveg mellett természetesen a bemutatott táncok képezik. A történelem órán időbeli sorrendben mutatták be a táncosok egy-egy tánctípus, táncforma, vagy egy-egy figura jellegzetességét zenei aláfestéssel, vagy anélkül, ahogy azt maga a bemutatandó anyag megkívánta, a földrajz órán pedig tájegységenként vezették elő a táncokat a táncosok, ezalkalommal már az adott térség népviseletébe beöltözve. Mindemellett odafigyeltek arra is, hogy a történelem és a földrajz órán lehetőleg ne ugyanazokat a táncokat mutassák be. Noha előzetesen azt mondták az alkotók, hogy az órák nem lesznek hosszabbak, mint egy szokványos tanóra, de ez nem így van, mert hosszabbak, ezzel együtt a táncos történelem és földrajz óra ideje észrevétlenül repül el, nem úgy mint alkalomadtán egy matek, román, vagy egy latin óra negyvenöt perce.
 
Nagy érték
 
Ennek a programnak pedagógiai értéke szinte felbecsülhetetlen, hiszen számos érdekes információval szolgál, méghozzá a fiatalok számára érthető, látványos és érdekfeszítő formában előadva, és így akár kedvcsinálóként is működhet ez a program a fiatalok körében. Ezt a megállapítást alátámaszthatja az, amit Kádár Elemér a történelem óra végén kifejtett: az első világháború után, illetve a modern technológiai eszközök, főként a rádió, később a televízió, ma pedig az internet elterjedése okán a néptánckultúra organikus fejlődése megszűnt. Ma már minden faluban diszkó van, ahol mindenféle a népi hagyományoktól idegen táncokat táncolnak a fiatalok, melyeket nem lehet beépíteni a magyar népi tánchagyományba. Azt lehetne tehát mondani, hogy a népi tánckultúra halott, de szerencsére nem így van, mert a városi fiatalok felfedezték maguknak az autentikus néptáncot, és ebből a ráeszmélésből alakult ki a táncház mozgalom. Ehhez már csak egy dolgot tennék hozzá: bízzunk abban, hogy a Nagyvárad Táncegyüttes 9000 kilométer a hagyományok szolgálatában című programja szintén hozzá fog járulni ahhoz, hogy még több fiatal felfedezze a néptáncban rejlő értékeket.
 
Pap István (Erdély Online)