Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2022.04.22

Kezdetét vette a XVI. EHTET

2022-ben immár harmadik alkalommal látja vendégül a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese az erdélyi magyar táncszakma egyik legkiemelkedőbb eseményét, az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóját. A rangos versenyfesztivál április 21-én a résztvevő társulatok látványos főtéri villámcsődületével vette kezdetét. Az eseményről a Maszol.ro is beszámolt, videófelvételét itt tekinthetik meg: https://www.facebook.com/watch/?v=719317862424902&ref=sharing

A fesztivál nyitányában Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében a fennállásának huszadik évfordulóját idén ünneplő Nagyvárad Táncegyüttest méltatta, és kiemelte, hogy a Nagyvárad Táncegyüttes erőssége: „egyrészt az a kíváncsiság, amely folytán már a kezdetektől fogva népi és kortárs kultúra összefonódásait vizsgáljuk előadásainkban, a folklór jelenidejűségét hangsúlyozva, másrészt pedig az, hogy rengeteg barátot tudhatunk magunk mellett – a közönség soraiban, és a szakmában egyaránt. Bizonyíték erre, hogy tíz év alatt immár harmadik alkalommal ünnepeljük itt, Nagyváradon, közösen az erdélyi magyar néptáncot”.

A főigazgató ugyanakkor köszönötte a fesztivál zsűrijét, Novák Ferenc Tatát, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfust, rendezőt, etnográfust, érdemes művészt, Lőrinczy Györgyöt, a Szentendrei Teátrum igazgatóját, kulturális menedzsert, illetve Cári Tibor sokszorosan díjazott zeneszerzőt, valamint Szalay Tamást, a Magyar Táncművészek Szövetsége ügyvezető titkárát.

A fesztivál első napján a Nagyvárad Táncegyüttes Boldog békeidők, valamint a Bekecs Néptáncszínház Tóték című előadását tekinthette meg a közönség.

A fesztivál támogatói: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyar Művészeti Akadémia, Magyar Táncművészek Szövetsége, Bihar Megyei Tanács, Partner Drinks Kft., Continental Hotel.

A XVI. EHTET előadásairól és kiegészítő programjairól részletesebben az ehtet2022.szigligeti.ro weboldalon olvashatnak az érdeklődők. A fesztivál előadásaira jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online, a www.szigligeti.biletmaster.ro weboldalon.