Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2021.06.30

A GG Tánc Eger vendégelőadásai

Két táncszínházi produkcióval érkezik Nagyváradra az egri GG Tánc társulata: a vendégelőadásokra július 1-én és 2-án kerül sor.

Július 1-én, 19 órától a Beethoven születésének 250. évfordulójára készült innovatív táncszínházi produkciót láthatják az érdeklődők az Árkádia Színpadon. „Nemrég ünnepeltük Beethoven születésének 250. évfordulóját, és napjainkban hasonlóan forradalmi időket élünk, mint a mester, amikor az V. szimfóniát 1804 és 1808 között megalkotta. Jelen korunknak az ad reménységet, hogy a fény győzedelmeskedik a sötétség felett. Ez a korszellem késztet arra, hogy a GG Tánc Eger számára készítendő új művemmel is kifejezzem az életbe vetett hitemet” – mondta el az előadás kapcsán Roberto Galvan, rendező.

A magyar történelem egyik legszeretettebb királynőjének, Erzsébetnek állít emléket a GG Tánc Eger Sisi című előadása. A produkciót július 2-án, 19 órától láthatja a nagyváradi közönség a Szigligeti Színház nagytermében. A magyarok Sisinek becézett szépséges királynéja a Habsburg-ház embertelenül merev etikettjének szorításában vergődik: a birodalom súlyosbodó gondjaival foglalatoskodó férje elhanyagolja, anyósa zsarnokoskodása tönkreteszi mindennapjait, gyermekeit nem nevelheti és kedvenc kedvteléseinek sem élhet.
A Sisi életéről szóló romantikus regények és filmek után Topolánszky Tamás, Harangozó-díjas, Érdemes művész állítja színpadra a történetet, a zenét Zombola Péter Erkel-és Bartók-Pásztory- díjas zeneszerző komponálta.

Az előadásra jegyek még kaphatók a színház jegypénztáraiban, illetve online, a www.szigligeti.ro weboldalon.