Hírarchívum / Lilliput Társulat


Hírarchívum / Lilliput Társulat 2022.03.24

Közösen ünnepelte a Bábszínházi Világnapot a magyar és román bábtársulat

Március 21. minden évben a bábszínház világnapja. A Szigligeti Színház Lilliput Társulata minden alkalommal igyekszik megünnepelni e jeles napot azzal, hogy kilép az intézmény falai közül, és nem a nézőket várja a bábszínházba, hanem a bábszínházat viszi el a nézőkhöz. A világnapon azt is fontosnak tarjuk, hogy a város román és magyar bábosai együtt ünnepeljenek. Idén a Szigligeti Színház Lilliput Társulata és a Regina Maria Színház Árkádia Társulata közös felvonulással ünnepelte meg a bábszínház világnapját.

A Magyar Bábművészek Szövetségének üzenetét a bábszínházi világnapra Csató Kata bábszínész, bábrendező, tanár, az UNIMA (Nemzetközi Bábművész Szövetség) Magyar Központjának vezetője, az UNIMA végrehajtó bizottságának és Humanitas bizottságának tagja írta:

"Most van igazán szükség ránk! Ránk, Művészekre! Ránk, Bábosokra!

A bábosra, aki görbe tükröt állít a mindenkori néző elé. A bábosra, aki megnevettet. A bábosra, aki feloldja a félelmeket, aki kifigurázza és megveri még a Halált is. A bábosra, aki absztrahál, és ezzel örök igazságokat fogalmaz meg. A bábosra, aki tanít. És nem utolsósorban a bábosra, aki összeköti a különböző korú, nemű, kultúrájú embereket. Mert most összefogásra van szükség, hogy újra tudjunk bízni magunkban is és egymásban is, hogy ismét emberek lehessünk, és méltó módon tudjuk ezt a tudást tovább örökíteni a következő generációra."

Ezen üzenet mentén ünnepelt idén a Lilliput Társulat.

A bábszínészek egy-egy báb kíséretében óvodákban köszöntötték reggel a legkisebbeket. A Csillagocska, az Orsolya, Szent László, a 19-es, 25-ös és 30- as számú, illetve az azokhoz tartozó óvodákba jutottak el a lilliputos bábok és bábszínészek.

A reggeli üdvözlés után pedig, a román társulattal közösen, a parkban sétáló gyerekeket és felnőtteket lepték meg egy zenés-bábos felvonulással, csatlakozva a nemzetközi világnapi üzenethez, amely a közös alkotásra hívja fel a figyelmet:

„A mai mesélőknek az a feladata, hogy újraélesszék a Föld Tengerei, az egyetlen otthonunk iránt érzett tiszteletet. Egyesítsük kreativitásunkat ennek érdekében. Most azonnal” – fogalmazott Ranjana Pandey indiai bábos, drámaíró, a 2022-es Bábszínházi Világnapra írt nemzetközi üzenetében.

És mivel a bábos kezében minden tárgy életre kelhet, a két társulat művészei papírból hajtogatott fehér galambok segítségével és a művészet közös, egyetemes nyelvén vitték el mindenfelé az idei év legfontosabb üzenetét, a békét.

A világnap alkalmából szervezett zenés báb- és marionettparádé a két társulat székházától, a Fekete Sas palota passzázsából indult. A bábszínházba járó gyerekek és fiatalok számára jól ismert mesefigurák végigvonultak a Vasile Alecsandri (Zöldfa) utcán, majd a December 1. parkban (Nagyvásártéren) álltak meg.

A menet közben vagy a játszótéren hozzájuk csatlakozó kicsik és nagyok együtt játszhattak a bábokkal és a bábosokkal, majd egy-egy papírgalambot is kaptak, a béke, egyetértés és szeretet jelképeként.