Előadások / Előadások / 2023/2024
Szederkényi Olga
HÉJANÁSZ – ADY. LÉDA. PÁRIZS.
Kugler Art Szalon, Budapest
Mágikus időpontban (Ady Endre 145. születésnapján), mágikus helyszínen (Léda-ház) adják elő a HÉJANÁSZ – Ady.Léda.Párizs. című darabot.
A program a nagyváradi Szigligeti Színház és a Szépírók Társasága támogatásával jön létre. A Kugler Art Szalon budapesti nagypolgári lakásszínház vendégjátéka.
Ady Endre: Bárnai Péter
Diósyné Brüll Adél, Léda: Pokorny Lia
Narrátor: Surányi András
Videó és hangtechnika: Kiss Richárd
Írta és rendezte: Szederkényi Olga
Társrendező: Surányi András
A HÉJANÁSZ—Ady.Léda.Párizs. című darab felolvasószínház extrákkal. A költő életének azt a kilenc évét (1903–1912) öleli fel, amely során múzsájával, Lédával levelek révén is kapcsolatban álltak. Ebben az időszakban skandalumokkal tarkított idillben éltek Párizsban, a Riviérán, Budapesten és Nagyváradon, és talán észre sem vették, hogy mindeközben milyen jelentős költői életmű született meg.
A történeten egy narrátor vezet minket végig. Az időutazást fotó-és filmvetítés is segíti.
A darab a bennfentes adomázáson túlemelkedve nem csak a magánéletre és a szenvedélyes szerelemre, hanem az életműre koncentrál, mely a kételyekből adódó rendszeres szakítások, a különélés és a távolság miatt torzzá dagadó érzelmek, az idegen kultúra hatása alatt megélt nemzeti érzések, az elszigeteltség, valamint a nő és a férfi örök harcának erővonalai között bontakozott ki.
A közönség úgy érezheti, mintha Ady és Léda vendége lenne, a vendéglátók pedig minden titkukba beavatják a publikumot: hogyan lehet elrontani mindent halhatatlanságért cserébe.