Előadások / Szigligeti Társulat / 2023-2024

Molière

Nõk iskolája

Vígjáték öt felvonásban

Forditó: Heltai Jenõ

„Arnolf, hogy ne jusson azoknak a sorsára, akiket a feleségük felszarvaz, egy jámbor leánykát, Ágnest, akit örökbe adtak neki, úgy neveltet, hogyha eljön az ideje, egyszerû és hûséges asszonyként feleségül vehesse. Ám rájön, éppen házasodni készülõ pillanatában, hogy barátja fia és Ágnes között szerelem szövõdik. Ezért megparancsolja a lánynak, hogy dobjon követ udvarlójára, mikor az újra jelentkezik. Ám a lány egy levélkét is küld a nehéz kõvel, melyben szerelmérõl biztosítja az ifjút. Így aztán Ágneshez be is lopódzik, amirõl a férfi tudomást szerez és a szolgákkal megvereti. Horace eszméletlenséget színlelve elnyúlik, s míg a többiek nem tudják mitévõk legyenek, megszökteti Ágnest. De szerencsétlenségére éppen Arnolfot bízza meg, hogy rejtse el a lányt. Arnolf visszaszerzi tehát a lányt, aki azonban úgy dönt, hogy inkább kolostorba vonul, semmint lemondjon szerelmérõl. Még néhány fordulat, minek következtében az ifjút egy másik lánnyal akarja összeházasítani az apja, de végül minden kiderül, mert Ágnes az elveszett lány, így a fiatalok összeházasodhatnak, Arnolf pedig megmarad agglegénynek, mert a példázat szerint csak így kerülheti el a felszarvazást.” (Színházi Kalauz)


Szereplők:


Arnolphe, más néven de la Souche úr

Ágnes, Arnolphe neveltje

Horace, Ágnes szerelmese

Alaine, Arnolphe inasa

Georgette, Arnolphe cselédje

Chrysalde, Arnolphe barátja

Enrique, Chrysalde sógora

Oronte, Horace apja

A közjegyzõ


Rendező:

Díszlettervezõ:

Ügyelõ:

Bemutató: 1948.12.04