Előadások / Szigligeti Társulat / 2022-2023

Sütõ András

Káin és Ábel

Dráma három jajkiáltásban

„Három jajkiáltásban küzd meg egymással ezen a mitológiai színtéren Káin és Ábel, hogy egymást meggyötörve, történelmi méretû felismeréseket tudjanak megfogalmazni. Kettejük harca mitológiai hátterû és hangvételû modern filozófiai dráma, annak bizonyítása, hogy az önfeladás útján az áldozat is értelmetlenné válik, a hûség, amely a szolgaszívben lakozik, értéktelen… Káin minden mozdulatában, kérdésében keményen vádlón megfogalmazódik a végsõ tanulság: a félelem nem táplálhatja az alázatot, az áldozatok tömege csak újabb áldozatokat követel, hiszen ha az Istent csak félelmünkkel szerethetjük, ha titkainkat csak õrá bízhatjuk és nem egymásra, ha nem állhatunk meg a hatalom elõtt emelt fõvel, mert minden tétova mozdulat könnyen minõsül istenkísértésnek, akkor valóban csak Ábelnek lehet igaza, aki a legszentebbet is képes lenne feláldozni az alázat, a rettegés, a kiszolgáltatottság oltárán.
Ez a motívum azért nagyon fontos, mert a konvencionálisan értelmezett Káin-bélyeget ezzel tünteti el a dráma, amikor a testvérgyilkosságot, mint az élet jogának érvényesítését ábrázolja. Káin Arabella védelmében, jövõt mentõ indulattal támad Ábelre, így van, így lehet joga arra, hogy amikor megrendülten nagy monológban fájdalommal elsiratja halálba zuhanó testvérét, Ábelt, megérezzük nemcsak fájdalmának õszinteségét, hanem magatartásának katartikus erejét is.” (Illés Jenõ)
„Káin és Ábel a két végletes álláspont, végletes magatartásforma. A bibliai történet szelíd alázatos Ábele Sütõnél a pusztulást hordozó eredendõ bûn fészke. Mert a szolgaszív önként feláldoz mindent a rettegés oltárán, s ezzel önmagáról mond le – a jövõrõl. Káin, mintha Az ember tragédiája Luciferének szellemi gyermeke lenne, a tudás fájánál szerzett értelem fényénél látja, hogy múlt és jövõ Édenéhez csak annak van jussa, aki felvetett fejjel õrzi magában az ember méltóságát. ...A tragikus hõs nem Ábel, hanem a Káin-magánnyal sújtott emberiség, aki híjával maradt a testvérlétrafoknak az Éden falai alatt… A fenyegetett lét kiáltja intését a 20. századvég emberéhez. De nem akármilyen létért kiált. A «küzdj és bízva bízzál» motívum folytatódik benne – az emberiesített, választott élet igénye: «emberként meg nem maradhatunk az alázat porában».” (Implon Irén, Fáklya)

Sorok a nagyváradi magyar színészekhez
„Kedves Barátaim!
Káin és Ábel címû munkámban a felemelt fõ örömét és drámáját próbáltam – akár valami emberségnövesztõ szellemet megidézni. Adja a jó sors, hogy a bemutató estéjén fejet hajtsunk – s jó lelkiismerettel tegyük ezt – a váradi közönség elõtt, amelynek emberi tartását Ady szelleme táplálta.”
1983. április – Sütõ András


Szereplők:


Káin:

László Attila

Az Úr hangja


Rendező:

A rendezõ munkatársai:

A rendezõ munkatársai:

Díszlet- és jelmeztervezõ:

Súgó:

Fõvilágosító:

Hangmester:

Bemutató: 1983.04.08