Előadások / Szigligeti Társulat / 2023-2024

Tamási Áron

Boldog nyárfalevél

Színjáték három felvonásban

„A Boldog nyárfalevél valóban játék – a szónak szoros értelmében is az -, de egyben gyötrõ szenvedélyeket, a hazajutás és az egymásra találás vágyát hordozó játékosság ez, a hitetlenség és a bizalom, a kétkedés és a bizonyosság küzdelme is – emberek küzdelme egymásért. Gellért, a havadi jegyzõ ötévi távollét után idegenbõl, hadofogságból érkezik falujába, kétségekkel beárnyékolt lélekkel felesége és a közösség iránt, nem tudván, hogy asszonya és népe tisztán megõrizte-e önmagát, tisztán várja-e visszatértét. Próbának veti alá õket, s a próbán Kláris és népe megállja a helyét, de Gellért sorsa az általa felidézett kritikus helyzet következtében csaknem visszájára fordul át, s nem is annyira magamagának, mint inkább népének s Klárisnak köszönheti, hogy nyugtalan, felzaklatott lénye végül is az óhajtott visszhangra lel. A lélek és lélek közötti ûrt csak a bizalom, a szeretet töltheti ki – vallja tamási a Boldog nyárfalevélben – ez az egyetlen módja annak, hogy az ember mindörökre és immár változtathatatlanul hazataláljon.” (Török Endre, Kortárs, 1962. január)
„A Boldog nyárfalevél alaptémája a megmaradás, a helytállás; hangulata közelít a vígjátékhoz. A darab közvetlenül a második világháború után, 1946-ban játszódik, május elsején – tehát egy nap alatt. A magyar falu értelmiségének helytállását, a történelem viharaiban való tisztánlátását példázza a darab, a téma a megmaradás, a hûség, a szerelem, szeretet, ami Tamásinál mindig ég s föld között lebeg; egy kicsit elvisz bennünket a mese világába is, ugyanakkor ez a csodálatos nyelvezet, egy kicsit másként gondolkodás, ez mindig költõibb, szebb, emelkedettebb, mint más szerzõknél.” (Miske László, az elõadás rendezõje)
 


Szereplők:


Gellért, Vaska, fogságból hazatérõ katona, havadi jegyzõ

Kláris, a Gellért felesége

Tódor, Kupás, fogságból hazatérõ katona, a Gellért barátja

Tódor, Kupás, fogságból hazatérõ katona, a Gellért barátja:

Buzogány Béla

Paskál, Dobola, havadi kántor

Barka, havadi lány, a Kláris barátnõje

Lenge, havadi katolikus pap

Torzsa, bíró Havadon

Mátyus, mindenes a havadi községházán

Vikota, a havadi asszonyok szószólója

Leányka

Közremûködnek

Történik mindjárt a második világháború után


Rendező:

Díszlettervezõ:

Jelmeztervezõ:

Zenéjét összeállította:

Súgó:

Világosító:

Bemutató: 1990.04.11