Előadások / Szigligeti Társulat / 2023-2024

Károly Sándor

Az égbõl pottyant vendég

Vígjáték három felvonásban

„A felszabadulás utáni napokban, 1944 augusztusában megismerkedtem egy kissé bizonytalan öltözetû fiatal férfival. Szovjet katonazubbony volt rajta, derekán öv, vállán hadnagyi rangjelzés, fején paraszti szalmakalap. Derékon alul szintén vegyes volt a viselete, mert az agyonfoltozott piszkos nadrág szabályszerû ráncostorkú csizmába bújt bele.
A felemás katona pilótahadnagy volt, békében irodalomszakos egyetemi hallgató. Keveset beszélt németül, néhány román meg magyar szó is ráragadt. Elmondotta, hogy gépét baleset érte, ejtõernyõn leereszkedett, két napig az erdõben rejtõzött, majd egy földmûves rábukkant és hazavitte. Az egyetemi hallgató három hétre átváltozott földmûvelõvé, ette a háziak szegényes ételét, segített a munkában, a felszabadulás hírére pedig visszaváltozott katonává. A fél falu tudta, milyen vendéget rejt a félreesõ kis tanyai ház, csak a csendõrõrmester nem tudta. A falu pedig hallgatott.
Ez a története ennek a vígjátéknak.” (Károly Sándor, a szerzõ)
 


Szereplők:


Kocsis Sándor

Kocsis Sándorné, Kaszás Borbála

Flórika

Ivan Antonovics Berezov

Wendelin Stierwächter

Wendelin Stierwächter:

Borsos Barna

Niculescu Dimitrie csendõrõrmester

Csendõrkáplár


Rendező:

Díszlettervezõ:

Segédrendezõ:

Ügyelõ:

Súgó:

Bemutató: 1960.06.03