Társulataink / Szigligeti Társulat

Sugár Jenõ

színmûvész

Születési helye, ideje: Marosvásárhely, 1907. március 21.

„1925-ben kezdte pályáját. Elsõ sikereit dr. Ferenczi Gyula székelyföldi társulatának táncoskomikusaként aratta. Kellemes megjelenésû, jó humorú színész volt. A negyvenes évek elején munkaszolgálatra vitték. Közben azonban módja volt fellépni a kolozsvári Zsidó Színházban. 1948 tavaszáig a kolozsvári Magyar Színház tagja volt, 1949–1965 között pedig a nagyváradi színházban játszott. 1971-ben Izraelben telepedett le, ahol haláláig az izraeli magyar színtársulat tagja volt és számos darabot rendezett. Pályája során több színházi cikket írt az izraeli magyar nyelvû sajtóban.”
(In.: Magyar Színházmûvészeti Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994)
 


Szerepek:

Báró

Kálmán Imre, Csárdáskirálynõ



Konferanszié



Elõadó



Elõadó



Fellépõ



Szereplõ



Szereplõ



Fellépõ



Szereplõ

H. Berger, Vízözön



Vidonka

Mikszáth Kálmán, Különös házasság



Alaine, Arnolphe inasa



Jakab mester, Harpagon szakácsa és kocsisa

Molière, A fösvény



Tanyásgazda, kulák

Arvids Grigulis, Agyag és porcelán



Lavrenko, helyettese

L. Szejnyin – Tur fivérek, Szembesítés



Fred Jackson



Pavel Zaharescu

Aurel Baranga, Nadragulya (A dudva)



Bödi Mihály

Sütõ András – Hajdú Zoltán, Mezítlábas menyasszony



Foma

V. Vinyikov - V. K. Kracht - V. J. Tipot - I. O. Dunajevszkij, Szabad szél



Hell

Borisz Lavrenyov, Amerika hangja



Herbert Willer

Borisz Lavrenyov, Amerika hangja



Pali

Johann Strauss, Cigánybáró



Józsi

Johann Strauss, Cigánybáró



III.tengerész



Vasile Ceauºu

Radu Boureanu, Ordasok



Schwind, festõ

Franz Schubert, Három a kislány



Zorea, halász

Olexandr Jevdokimovics Kornyijcsuk, Bodzás liget



Adolf, a fia

Szigligeti Ede, Liliomfi



Adolf Klein

Mihail Davidoglu, Tûzerõd



Ghiþã Pristanda, a város fõrendõre

I. L. Caragiale, Az elveszett levél



Pali

Johann Strauss, Cigánybáró



Csendõrkáplár



Artyemij Filippovics Zemljanyika, kórházi gondnok

N.V.Gogol, A revizor



Elsõ szerkesztõ



A francia király

Kacsóh Pongrác, János Vitéz



Mákony Bálint

Csiky Gergely, Ingyenélõk



Nagy Sándor, falusi gazda

Molnár János, Kézfogó



Gondnok

Virgil Stoenescu, Napfényes út



Grumio

William Shakespeare, A makrancos hölgy



Jegyzõ

Kiss László – Kováts Dezsõ, Vihar a havason



Száva Misics

Braniszláv Nusic, Miniszterné õnagysága



Borcea, az „Ellenõr” fõszerkesztõje

Mihail Sebastian, Lapzártakor



Mujko, muzsikus cigány

Martos Ferenc – Huszka Jenõ, Gül Baba



Bérlõ

Bródy Sándor, A tanítónõ



Orvos

Konsztantyin Szimonov, Egy szerelem története



Báró

Kálmán Imre, Csárdáskirálynõ



Dragotin Péter, erdélyi földbirtokos

Lehár Ferenc, Cigányszerelem



Georges Duduleanu

Alexandru Kiriþescu, Szarkafészek



Paul, színész

Gherase Dendrino, Szálljon a dal...



Keke

Ny.A.Adujev – Scserbacsov, Dohányon vett kapitány



Foma



Fõeunuch



Hitelezõ

Jaroslav Ha¹ek, Svejk, a derék katona



Hivatalnok

Jaroslav Ha¹ek, Svejk, a derék katona



Az anarchisták fõkolomposa

Vszevolod Visnyevszkij, Optimista tragédia



Furio vándorkomédiások

Lope de Vega, A kertész kutyája



Ludovico gróf

Lope de Vega, A kertész kutyája



Félszemû



Gumpelwieser, rajzoló

Franz Schubert, Három a kislány



Armitage megbízottja

Al. Mirodan, A hírhedt 702-es



Egy férfi

K.Iszajev – A.Galics, Nem magánügy



Kockáskabátos, artista

K.Iszajev – A.Galics, Nem magánügy



Anton Androne

Aurel Baranga, Szicíliai védelem



A Térdszalaghoz címzett fogadó gazdája

William Shakespeare, A windsori víg nõk



Valer, a Dan nagybátyja



Jakab, Harpagon szakácsa és kocsisa

Molière, A fösvény



Tanyásgazda

Móricz Zsigmond, Úri muri



Makar Ivanovics, felcser

V.Akszjonov – I.Sztabavoj, Kollégák



Breckfield, revü-rendezõ

Bródy Miksa - Martos Ferenc - Jacobi Victor, Leányvásár



Ichim

Mihail Sebastian, Névtelen csillag



Klementy, szerkesztõ




Alkotások:

Segédrendezõ

Gherase Dendrino, Szálljon a dal...



Konferanszié:



Konferál: