Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulat
 
Előadások
 
Németh Ákos
Lovass Anita
Színmű
 

A szerző 1964-ben született Székesfehérváron, drámákat már egészen fiatalon el kezdett írni. A színházi szakma hamar felfigyelt tehetségére, műveit 1990 óta a magyarországi és határon túli színházak folyamatosan műsorra tűzik, többet közülük külföldön (Németországban, Franciaországban, Horvátországban, Angliában) is bemutattak. Több művét lefordították angol, német, horvát, bolgár nyelvre. Drámáiból készültek rádió- és tévéjátékok egyaránt. A Lovass Anita ősbemutatóját 1994-ben a budapesti Radnóti Színházban tartották, azóta játszották még a vásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán és a Debreceni Csokonai Színházban is.

Németh Ákos drámájában hétköznapi figurák életképei villannak fel vágyaikkal és kudarcaikkal együtt. A dráma szereplőinek életére jellemző hétköznapiságból próbál kilépni Lovass Anita, a manikűrösnő, aki operaénekes akar lenni. Tehetségét azonban mindenki megkérdőjelezi, magára marad, s ehhez nagymértékben hozzájárul a környezete, az a világ, amelytől szabadulni akar.

A Németh Ákos színművében megjelenő szereplők kusza és bonyodalmas kapcsolatai silányak és üresek, hisz ezek a földhözragadt, önző figurák képtelenek megérteni és megértetni egymást. A múltat mindenik szereplő teherként hordja magában, s a jövő vagy hazug szólamként vagy csak apokaliptikus vízióként jelenik meg. Az elvágyódás, a tehetetlen állapotból való szabadulás igénye csaknem minden szereplőben jelen van, de képtelenek cselekedni, hisz magukra maradtak, mintha mindannyian haldokolnának, s a haldokló utolsó jajkiáltásával próbálnának belekapaszkodni a legközelebb lévő személybe. Ez leginkább Lovass Anitára érvényes, akit többszörösen megaláznak, s akit végül mindenki eltaszít magától: apja, barátnője, vőlegénye egyaránt. Anita senkitől sem számíthat támogatásra, így hiába az akarat, a benne rejlő tehetség, hiába szeretne más lenni, hiába akar kitörni, támasz nélkül ez lehetetlenné válik. Az igazság felismerésének pillanata szétrobbantja az önzéssel egybetartott világot, amelyet Anita szeretetéhségétől vezérelve próbál másképp felépíteni. Lassan döbben rá arra, hogy a magányból fakadó álszeretet, a már-már fojtogató kapaszkodás soha sem vezethet máshoz, mint az őszinte közeledés elutasításához.

Szereplők
LovassnéHalasi Erzsébet
CsíkKiss Csaba
Lovass AnitaTóth Tünde
FruzsinaGajai Ágnes
KittyFodor Réka
Lovass Zsolt, rokonDobos Imre
Kati, rokonFirtos Edit
di Rosa, rokonifj. Kovács Levente
Saturno, rokonSzotyori József
Egy énektanárCsepei Róbert
 
Díszlet és jelmezFlorina Bellinda Birea
SzcenikusIanis Vasilatos
DramaturgGálovits Zoltán
RendezőVadas László
SúgóKörner Anna
ÜgyelőKocsis I. Gyula
HangosítóZsurka József
VilágosítóMoszorják Attila
Bemutató
2007 április 28, szombat
Szotyori József, Tóth Tünde, ifj. Kovács Levente
Tóth Tünde, ifj. Kovács Levente
Tóth Tünde, Firtos Edit
Gajai Ágnes, Kiss Csaba
Tóth Tünde, Dobos Imre
Dobos Imre, Gajai Ágnes
 
 
www.varadinet.info