|
Most két esztendeje, a nagyváradi magyar nyelvű hivatásos színjátszás 200. évfordulója alkalmából a Szigligeti Társulat drámapályázatot hirdetett s akkor a megmérettetés során – a beérkezett több, mint száz pályamű közül – a zsűri legjobbnak Tóth-Máthé Miklós debreceni szerző Tűz és kereszt c. történelmi drámáját ítélte. A mű ősbemutatóként történő színrevitele most ugyancsak ünnepi alkalomhoz, kőszínházunk centenáriumához kötődik. A szerző, a kortárs magyar drámairodalom jeles személyisége, a műfajon belül már eddig is több nagysikerű alkotást jegyez. Ezúttal a magyar középkorba nyúl vissza témáért, pontosabban: hányattatott sorsú Árpád-házi királyaink közül is az egyik legtragikusabb személyiséget, IV. (Kun) László alakját idézi meg. A magyar (királyi) apától, és kun, de magyarrá lett (fejedelmi) anyától származó uralkodó saját identitáskeresésének roppant súlya mellett magán viseli a két, természetében annyira különböző nép összebékítésének terhét is. Az átmeneti sikereknél tartósabbnak bizonyuló kudarcok csak siettetik a fiatal király személyes tragédiáját. |