Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulat
 
Előadások
 
J. Graham Reid
Zárt ajtó mögött
Színmű 2 részben
Fordította: Fodor Réka
 

A kérdés, miszerint ismerjük-e egyáltalán a mai, vagy akár a közelmúlt Írországának irodalmát-drámairodalmát, kimondottan szónoki. Mert valójában (nyilván leszámítva néhány szakembert) - nem ismerjük. J. Graham Reid Zárt ajtó mögött c. színművének bemutatása éppen ennek okán válhat kiemelkedő színházi eseménnyé. Egyrészt egy sodró cselekményű, izgalams színművet állítunk színpadra, másrészt pedig egy olyan kortárs drámaíró műhelyébe engedünk bepillantást, akinek alkotásai ugyancsak ritka vendégek színpadjainkon. A dráma (a végletekig leegyszerúsítve a dolgokat) tulajdonképpen a gyávaság "esettanulmánya", s a szerző olyan körülmények között mutatja fel ezt a jelenséget, amelyben az utcai erőszak hétköznapivá, megszokottá válik; éjszakánként fegyverropogás, robbanások zaja hallatszik abban az észak-írorszégi kisvárosvan, amelyben katolikus és protestáns közösségek tagjai feszülnek egymással szembe, s válnak (néha érdemtelenül is) hősökké, vagy ellenkezőleg: a meghunyászkodó gyávaság tipikus példájává.

Szereplők
Victor Donellyifj. Kovács Levente
Doreen DonellyFirtos Edit
Mrs. CourtneyFábián Enikő
Kovács Enikő
John "Slabber" McCoyMedgyesfalvy Sándor
Mr. PattersonDobos Imre
Mrs. McCoyCsíky Ibolya
GunnerGiacomello Roberto
SoopySzotyori József
SpudKiss Csaba
 
Díszlet- és jelmeztervezőFlorina Bellinda Birea
A rendező munkatársaiFirtos Edit
Kovács Enikő
VideotechnikaMeleg Vilmos
RendezőVlad Massaci - Bukarest
SúgóŢentea Katalin
ÜgyelőSzász M. Ibolya
VilágosítókErtsei Csaba, Nosz Botond
HangosítókAlbert Alpár, Zsurka József
Bemutató
2001 november 2, péntek
Giacomello Roberto, ifj. Kovács Levente
Dobos Imre, ifj. Kovács Levente
ifj. Kovács Levente, Medgyesfalvy Sándor
ifj. Kovács Levente
Kovács Enikő, Firtos Edit, ifj. Kovács Levente, Csiky Ibolya
Dobos Imre, ifj. Kovács Levente
Medgyesfalvy Sándor, ifj. Kovács Levente
 
 
www.varadinet.info