2007. december 31-én az egyik legismertebb operett, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének az alapján szerkesztett, néhány kiemelt jelenettel és narrációval összekötött operett-műsor kerül majd bemutatásra, a Nagyváradi Állami Filharmónia színpadán, a filharmónia zenekarával. Az először 1915-ben bemutatott és azóta szédületes karriert befutott operett műsorra tűzését a népszerűsége mellett az is indokolja, hogy ebben az évben Kálmán Imre (1882-1953) születésének 125. évfordulóját ünnepeljük. |