Történik: Az I.rész első képe 1860.november elején Genfben a Batthyányné lakásán, a második kép 1860.december 17-én Drezdában, Teleki Blankánál, a harmadik kép 1860.december 30-án a Hofburgban; a II.rész első képe 1861.március legelején Dákán, Batthyánynénál, végül a második kép Budapesten, a Szervita-téri Teleki-palotában 1861.május 7. és 8. közti éjszakán.

„Bárd Oszkár Teleki című darabjában a konfliktus kiindulópontja a nemzeti történelem Kemény Zsigmond által megfogalmazott alapdilemmája, a rajongók és megfontoltak örök vitája, a nemzetvesztés vagy nemzetmentés roppantó kérdése feszíti a dráma problematikáját.
A szerző a középpontos dráma-modellt választja mondanivalója kifejezésére, a konfliktus tulajdonképpen egy «sugárzó» központ köré építkezik, mely mindenkire rákényszeríti a hozzá való viszonyulást; a középponti hős magatartásformájához való viszonyítás minősíti a szereplők viselkedését. Bárd nem leegyszerűsít ezzel a módszerrel, hanem éppenséggel gazdagít: bonyolult társadalmi és egyéni szituációkba helyezve a főhőst…
A forradalmár és drámaíró Teleki az 1848-as magyar forradalom egyik legintranzigensebb alakja, a radikalizmus, a fegyveres harc feltétlen híve. A szerző fogalmazása szerint: az engesztelhetetlenség bajnoka. Az elnyomatás ellen tiltakozva az egyetlen út: «a test védekező gesztusa az ökölbe szorított kéz, a léleké a felsőbbrendűség» – mondja Bárd Teleki Lászlóval, aki csakis a világszabadság híve lehet. A szerző gondoskodik arról, hogy bemutassa, Teleki méltó a küldetésre, hisz ő maga mondja: «nemes eszmét nemtelenek nem képviselhetnek». Teleki tehát érzi: kötelessége cselekedni. A történelemben a perc parancsol. Míg a forradalom idején az engesztelhetetlenség volt a vezéreszme, az idő múltával az engesztelődés hozhatta meg a boldogulást. Teleki konkrét történelmi dilemmája: továbbvinni a 48-as forradalmi eszméket és az elszakadás gondolatához hűen ismét fegyverbe szólítani a népet Ausztria ellen, vagy a kiegyezés útjára lépni? Rajongás vagy megfontolt józanság – íme, a lenni vagy nem lenni hamleti kérdése. De képes-e az önmegtagadásra az elvek szintjén az, aki boldogtalanságra tudta ítélni önmagát, aki el tudta titkolni önpusztító, szenvedélyes szerelmét özv. Batthyány Lajosné iránt, azért, hogy a forradalom mártírjának özvegye a szabadság szobra maradhasson? Képes-e a politikai pálfordulásra az, aki inkább vállalja a császár börtönét, mint a hazugságot? A választásban még az olyan nagy jellem is megroppan, mint Teleki. Nyíltan nem állhat a kiegyezők pártjára, de nemzetvesztő sem kíván lenni. Egy út marad számára: az öngyilkosság.” (Kötő József, színháztörténész)