Első parancs: „Egy házban csak egy család lakjék, és ne tarts senkivel közös asztalt.”
Második parancs: „És ne gondolj azzal, ami a házasság előtt történt; és ne kutass hitestársad holmija közt; és ne legyen legjobb barátnéd, sem barátod, sem nagynénéd; és nem kell mindjárt tűzbe jönni, sem bőkezűnek lenni.”
Harmadik parancs: „És ha összevesztél, és ha válni nincs kedved, békülj meg naplemente előtt, hogy hosszú házaséletű légy a földön.”

„Szigligeti Házassági három parancs című darabja egy évre a Liliomfi első előadása után került színre a Nemzeti Színházban (1850. dec. 20.), s tehetségének tán inkább sokoldalúságát, mint mélységét bizonyítva. Cselekvénye át-át csap a bohózat mezsgyéjébe s a meséje is egy jó bohózat sok elemét rejti magában, de vagy nem akart bohózattá válni, vagy nem tudott vígjátékká finomulni s innen van, hogy hatásában nem egységes… Ránk nézve, mint egy új iránynak – a magyar vaudevillenek – alapvető művétől az elismerést meg nem tagadhatjuk.
A darab második előadásáról így írt az egyik újság kritikusa (Remény, 1851. január): «Általában véve eleitől végig érdekes, mulattató, comicai jellemek és situatiok dolgában egyaránt erőteljes, tartalmas, egyszerű alaptárgya mesteri kézzel van bonyolítva…»
Szerkezetileg legnagyobb hibája, hogy a harmadik felvonás csak mesterséges szálakkal van az előbbiekhez fűzve.” (Bayer József)
Az elbukott szabadságharc nyomán az országban kialakuló robbanásig feszült hangulatot, tudatosan magyar témájú, politikailag semleges bohózatokkal kívánta Szigligeti enyhíteni (ezért sokan támadják, no persze utólag, hogy miért nem foglalkozik társadalmi kérdésekkel ez időben). Sokan elfelejtik, hogy az akkori világ legnagyobb hadserege állomásozott itt Miklós cár vezetésével, ami lassan átadja a helyét a Bach korszaknak nevezett besúgói, titkosrendészeti tisztek tömkelegét alkalmazó osztrák elnyomó hatalomnak, akinek éber figyelme egyik centrumában épp a színházak álltak. Szigligeti tisztában volt a keretekkel, amelyek leszabályozták cenzúrával az előadható darabok sorát. Fontosnak tartja, hogy a magyar nyelv megszólaljék színpadról, s az ellenséggel szemben az egyetlen hatásos fegyverrel élve, nevetésre bíztatta honfitársait. A humor és derű az, amivel szemben a legádázabb elnyomó se tud semmit se tenni. A humor nyelvi specifikus, megfoghatatlan, kedves, nem bántó, mégis célra tart, és legfőképpen, ma úgy mondanánk stresszoldó hatású. „Értem én a viccet, értem, de nem szeretem" - mondás az elnyomó hatalmak talán egyik kedvenc mondása is lehetne. Ebben a közegben Szigligeti brillíroz. Megírja és nagy sikerrel játsszák a Házassági három parancs bohózatát.
Vígjátékainak középpontjában a családi élet, kivált a házasság kérdése áll. E darabokban a házasfelek (a házasulandók) egymással korántsem egyenlők, a házassági szerződésekben a pénz, a vagyon játssza a döntő szerepet. A Házassági három parancs házasfelei már így kerülnek össze; Dörgei először pénzért akar nősülni, azonban vagyont szerezve rájön: nősülhet szerelemből is. Viola meg előbb szerelemből szeretne nősülni, pénztelensége azonban arra kényszeríti, hogy „spekulációból kössön házasságot”.