Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulat
 
Előadások
 
Csiky Gergely
A nagymama
Zenés játék két részben
 

Szerémi grófné egy leánynevelő intézet védnöke, egy látogatás alkalmával rábukkan saját elveszettnek hitt unokájára, Mártára. Szeretné férjhez adni másik unokájához, Ernőhöz, de Márta mást szeret: Örkényi Kálmánt. Örkényi nagybátyja a grófné elutasított régi szerelme. A nagymama a fiatalok kedvéért mégis kibékül Örkényivel, és mindent rendbehoz.
Méltán volt nagy siker már az első bemutatóján is a finom humorban, fordulatokban és érzelemben gazdag mű, s ezért hat máig is a közönségre. A fiatalember, aki franciatanárnak jelentkezik a leánynevelő intézetbe, szerény viselkedésével és helyes pedagógiai elveivel elnyeri az intézet nevelőinek bizalmát. Csak Tódorka Szilárd tanár úr tudja, hogy ez a fiatalember… „báránybőrbe bújt farkas”, s nem más, mint az ifjú Szerémi gróf, aki az egyik növendék, Márta kisasszony miatt vállalkozott erre a kalandra. Tódorka Szilárd, a régi nevelője, ajánlotta be az intézetbe, mert nem tud semmit megtagadni volt tanítványától. Most azonban elhatározza, hogy mindent bevall Szerémi grófnénak, a fiatalember nagymamájának. A Nagymama meglátogatja az intézetet, hogy megismerhesse az új „franciatanárt”. Négyszemközt kivallatja unokáját, hogy ki miatt „tanárkodik” itt. A Nagymama segíteni akarja a szerelmeseket, mert visszagondol saját szomorú történetére. Őt elválasztották szerelmesétől és boldogtalan volt egész életében. De vajon sikerül-e a Nagymamának, hogy a fiatalok egymáséi legyenek, ki tudja-e bogozni a múltbéli igen összekuszált családi bonyodalmakat, ki-kire talál rá, s kivel lesz boldog: erről mesél a darab.
„Csiky Gergely vígjátékának legnagyobb értéke, hogy remek szerepekkel ajándékozza meg a színészeket. A bemutatón, 1891-ben Prielle Kornélia játszotta a Nagymamát, később parádés szerepet jelentett Blaha Lujzának, Berky Lilinek, Honthy Hannának, Dajka Margitnak, Tolnay Klárinak.” (Budapesti Magyar Színház ismertetőjéből)
„Különböző nemzedékek, jellemek, szerelmek, visszafojtott indulatok bonyolódnak egy erkölcsös leányiskola s a grófnő nagymama házának környezetében a joggal várható boldog végkifejlet felé. Zene és tánckar egészíti ki a játékot. A címszerepben Csíky Ibolya tehetségéhez méltóan játszott… Érzelmes, szerelmes történetet láttunk a múlt század (19. század) végéről. Ha katartikus színházi élményt nem is, kikapcsolódást, hangulatos muzsikájú téli estét kínál A nagymama, különösen a romantikus hajlamú nézőknek.” (Szűcs László)

 

Szereplők
Szerémy grófnéCsíky Ibolya
Ernő, az unokájaifj. Kovács Levente
MártaSzőcs Erika
Örkényi báróPéterfy Lajos
KálmánDunkler Róbert
PiroskaFirtos Edit
GalambosnéHalasi Erzsébet
Timár KarolinBányai Irén
Tódorka SzilárdÁcs Tibor
Langó SeraphineKiss Törék Ildikó
KosztaDobos Imre
PincérDaróczi István
FlóraFekete Orsolya
JankaKovács Tímea
Vilma Dombi Mónika
BertaBéres Tünde
MargitVindis Andrea
KaticaSzikszai Krisztina
 
RendezőGergely László m.v.
Díszlet- és jelmeztervezőMaria Haţeganu
A rendező munkatársaRácz Mari
KoreográfusTofan Gitta m.v.
Zenéjét összeállítottaBátkai József m.v.
ÜgyelőGölle Ildikó
SúgóŢentea Katalin
VilágosítóNagy Imre
HangmesterBodonea Valentin
Bemutató
1995 december 31, vasárnap
ifj. Kovács Levente, Csíky Ibolya
Szőcs Erika, Csíky Ibolya, Halasi Erzsébet
Halasi Erzsébet, Csíky Ibolya, Ács Tibor
Firtos Edit, Dobos Imre, Bányai Irén, Péterfy Lajos
Csíky Ibolya, Kiss Törék Ildikó
Kiss Törék Ildikó
Kiss Törék Ildikó, Ács Tibor
Szőcs Erika, Csíky Ibolya
 
 
www.varadinet.info