A nosztalgia-est műsorán Kondor Ernő, Seress Rezső, Márkus Alfréd és Fényes Szabolcs dalaiból készült válogatás hangzott el. A szerzők Váradról indultak valamikor és a halhatatlanságba érkeztek a műsorlap alcíme szerint. Kuplék és érzelmes dalok váltogatják egymást és feldereng a színpadon, nemcsak a konferanszié szövege nyomán, de az előadott énekszámok hatására egy hajdanvolt világ.
Szomorú vasárnap, Én úgy szeretek részeg lenni, engem még nem szeretett senki, Szeressük egymást gyerekek – mind csupa jól ismert melódia és dalszöveg.
Majd a nevet a Róth, a Luxusvonat, Oly jól csúszik ez a banánhéj ritmusos, táncra szólító taktusai. Csak egy kis emlék, A legtöbb ember ott hibázza el, Szeretni bolondulásig, Összecsendül két pohár, Odavagyok magáért, Fogj egy sétapálcát – íme az utolsó rész, amelyben egymás után szólalnak meg a mindenki által ismert és dúdolt slágerek.
„Csak egy kis emlék – mondja műsorunk címe. Valóban csak ez lenne? Több annál, hiszen a Váradon élt, innen elszármazott komponistákat fogja egy csokorba. Egy emlék, amelynek születésébe talán belejátszott az esti Körös-part susogása, a Schlauch tér parkjainak zúgása, a Bémer tér egykori eleganciájának bája, a Fő utca korzójának lüktetése. És talán belejátszottak azok is, akik ezekkel a szerzőkkel – Kondor Ernővel, Seress Rezsővel, Márkus Alfréddal és Fényes Szabolccsal – együtt muzsikáltak, cigánybandás jókedvben vagy borszagú bánatban: Balázs árpád, Fráter Lóránd, Beleznay Antal, az Ányos fivérek, a magyar nóta költői, akiknek a Bura- vagy Magyari-dinasztia tagjai húzták. És a színészek, akik mindehhez nemcsak a hangjukat, a maguk személyes varázsát is adták, amikor lenge operettekben, komédiákban, vagy csak úgy, asztal mellett az Emkében vagy a Zöldfában nekikezdtek a dalolásnak: Kabos Gyula, Páger Antal, Gózon Gyula, Dajka Margit, Zilahy Irén, Komlós Juci, a későbbi pesti sztárok, és azok, akik megmaradtak csak nekünk, egykori és mai váradiaknak: Papp Magda, Belényi Ferenc, Ihász Aladár, Gróf Laci bácsi, Dukász Anna, no meg ennek a kornak egyetlen nagy túlélője, Gulácsy Albert. Nélkülük nem szólhatna ma a dal – mert nélkülük sohasem tanulhattuk volna meg azt, amit a nagy Beaumarchais szerint kimondani nem lehet, csak elénekelni…
Tudjuk, hogy ezektől a hajdani valcerektől, tangóktól, pattogó indulóktól nem változik meg a világ, csak éppen annyit súgnak biztatóan, hogy az élet mégis szép.” (Nemlaha György, a műsor szerkesztője és a konferanszié)