A Mauzóleum rémbohózat, melyet a budapesti Katona József Színház 1995-ben nagy sikerrel játszott. A siker mögött igazi írói teljesítmény áll. Az abszurdba hajló történetben a piti gengszterek egy cukrászüzem kemencéjében hamvasztják el a zsaroló ukrán maffiózót. S amíg a krémesek a pincében sülnek, a lerobbant bérház lakói – ahol mindeme rémség zajlik –, ki-ki a saját életstratégiájának megfelelően megpróbál napirendre térni a roppant furcsa ügy fölött. A szerző bravúrosan ötvözi az ironikus és lírai elemeket, bonyolult életérzések megfogalmazását adja megkomponált dialógusai révén.
A rendszerváltozástól érintetlenül hagyott világnak látszik az a létezési tér és mód, amit a szerző rendkívül erőteljes nyelvi eszközökkel idéz meg. A budapesti lepusztult bérházakban egymáshoz hasonultan, egymás túszaiként élő lepusztult lakók sorsán a politikai változás nem sokat változtatott. Erre utal a szerzői instrukció első mondata is, mely szerint „Játszódik tegmanap - valamikor '86 és '94 között -, a magyar jelen félmúltjában”. Tarján Tamás kritikus szerint „a Mauzóleum a totális dezillúzió színműve, amelyben a kiábrándultság okozói nem a szereplők és nem is a lepusztult helyszín, hanem a kor és az ideológia: ötven, a világtörténelemtől - és a magyar történelemtől - elragadott esztendő.”