A velencei Carlo Goldoni (1707-1793) az olasz vígjáték megteremtője. Halála óta is a legtöbbet játszott színpadi szerzők közé tartozik. A nagy ókori görög és latin komédiaszerzők, és az előbbi században élt Moliére után ő fedezi fel a színpad számára a humor új forrásait, amelyek azóta is elemei az újkori és még újabb kori vígjátékoknak.

Anca Bradu rendező a következőket írja az előadásról: „Goldoni kávéháza tükre egy önnön megszállottságaiba zárt világnak, amelyet a pénz hatalma, a kisszerű érdekek, tisztességtelen üzletek és nevetséges szerelmi intikák, egyik pillanatról a másikra feléledő és kihunyó szenvedélyek uralnak. Mégis a látszatok mögül felsejlik a szenvedés, a magányosság, a szomorúság és mindenekelőtt egy világ – a 18. század Velencéje – elkerülhetetlen összeomlásának az érzete. A látszat és lényeg, a fények és árnyékok játéka, illetve az a sejtésünk, hogy végül semmi nem bizonyítható vagy hihető abból, ami elhangzik, egyféle rejtélyes, vészjósló hangulatot ad a darabnak. Az események komikuma könnyen abszurdba fordul, a szomorúság, keserűség érzései ott leselkednek a háttérben, hasonlatosan a velencei maszkokhoz, amelyek mögött nem tudni, hogy miféle arc rejtőzködik. A kávéház kíméletlen tükre az akkori és a mai valóságnak egyaránt. Goldoni darabja elképesztően korszerű elemekből tevődik össze: egy groteszkbe hajló komédia, amely keserű költészettel jelenít meg egy összeomló világot.”