A bemutatott színdarab Kármán József Fanni hagyományai című kisregénye alapján készült Szabó Magda átdolgozása alapján.
Az eredeti kisregény egyszerű történetet beszél el: egy félárva lány nehéz körülmények között él mostohaanyja, féltestvérei, szeretetlen apja társaságában, derűje ritka perceit a természet gyógyító csendjének köszönheti. Egy mulatságon megismerkedik egy ifjúval – Kármán T…ai-nak nevezi, nem ad neki nevet –, beleszeret, szerelme viszonzásra talál, án nem végződik házassággal. Tiszta érzéseit megrágalmazzák, az ifjú nem veszi el, s a lány bánatában elsorvad, meghal.
Klasszikusaink régi anyagot újjáformáló módszeréből igyekeztem tanulni, mikor az eredeti történethez nyúltam, s remélem, a Kármán iránt érzett szeretet és nagyrabecsülés jó irányban igazított el, amikor Teréz gyönge körvonalú alakjából Baranya Amáliát formáltam, az ötvenedik levél elszomorodó cselédlányából Julát, az iszonyúságokat mesélő dajkából Ilont, az «ájtatos és képmutató» asszonyságból Szalárdi óbestert, T…ai-ból Tatai Józsefet, aki két másik társával, Baranya Ferenccel és preceptor úr Szilágyival együtt önmagán kívül maga Kármán József is. Fanni környezetének népmesei módon szívtelen voltára könnyen tudtam magyarázatot találni, mihelyt a mostoha kegyetlen figurája mögé odaálmodtam az első feleség, Fanni anyja, Ernesztin árnyékát. Igazi problémám tati alakjával, megmagyarázhatatlan eltűnésével és Fanni halálával volt…
Preceptor szilágyival, aki szintén képzeletem szülötte, mondatom el a darabban Kármán helyett Fanni halálának indoklását: a lánynak meg kell halnia, mert érdeklődésének egysíkú volta, műveltségének fogyatékossága, a kor uralkodó eszméiből a helytelen nevelés következtében való teljes kizártsága eredményeképpen nem válhatott belőle más, csupán szerelmes, nem tudott felnőni «érzékeny barátnévá», a férfiak ügyét, a nép és az ország dolgait felfogó bajtárssá; lelkének, szellemének nincs olyan ereje, mint amilyet Kármán folyóirata adni szeretne a gyöngébb nemnek, s az anyjától örökölt hajlam, a viharban szerzett friss betegség és a körülötte levő világ és események reménytelen meg nem értése betetőzi tragédiáját, úgy érzi, nincs mire várnia, s meg se próbál küzdeni az enyészet ellen.” (Szabó Magda, az írónő)