Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2021.09.13

Díjátadó gálával zárult a Miniévad

Szeptember 12-én társulati díjátadó gálával zárult a nagyváradi Szigligeti Színház 2021-es Miniévada, amelynek keretében a 2020-2021-es évadban bemutatott előadásokat láthatta újra a közönség.

A gála a Gyulai Várszínház és Gyula város által alapított Őze Lajos-díj átadásával kezdődött, amelyet dr. Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója nyújtott át Sebestyén Hunor színművésznek, a gyulai-nagyváradi Hamlet című koprodukció címszereplőjének.

Ezt követően a Varga Vilmos-díjakat Kiss Törék Ildikó, a színészlegenda özvegye adta át F. Márton Erzsébet a Szigligeti Társulat egykori tagjának, valamint Sebestyén Hunornak.

Az est keretében a társulatok sokéves áldozatos munkáját köszönték meg nyugdíjba vonuló kollégáiknak, éspedig: Balogh Judit, Birtalan Katalin és Meleg Hortenzia bábszínészeknek, Újlaki-Horváth Henriette kellékesnek és Benke Ildikó öltöztetőnek.

A legjobb önkéntes díját Szakács Kata és Oszaczky-Butkay Gergő vehették át, hűséges nézőknek járó Aranybérlettel pedig Bereczky Erzsébetet ajándékozta meg a színház. A Kulisszadíj ettől az évadtól a tragikus hirtelenséggel elhunyt Nosz Botond fővilágosító nevét viseli – a díjat a társulatok szavazatai alapján Komáromi Sándor díszítő kapta. A közönség online szavazatai alapján a Közönségdíjat Sebestyén Hunor vihette haza.

A Nívódíjak odaítéléséről szakmai zsűri döntött, amelynek tagjai idén Csoma Judit Jászai-díjas színművész, Forgács Péter rendező, Maria Hulber kritikus, Vadas László rendező, illetve Novák Péter rendező, színész, énekes, műsorvezető voltak. A Nívódíjak a következők:

Legjobb gyermekszereplő: Boross Péter

Legjobb bábművész: Benczi Tekla

Legjobb kortárs táncművész: Barkóczi Réka

Legjobb néptáncművész: Drimba Máté

Földes Kati-díj: Sebestyén Hunor

Nívódíjak – legjobb színművészek: Tóth Tünde, Trabalka Cecília, Kardos M. Róbert, Sebestyén Hunor

Az est az Életműdíj átadásával zárult, amelyet Hajdu Géza színművész kapott. Biró Árpád Levente irodalmi titkár, laudációjában elmondta: „Bátran kijelenthetjük: Hajdu Géza végérvényesen beírta magát a város történetébe. Túl nagyváradiságán azonban, azt is látnunk kell, hogy Hajdu Géza egyike azon színházcsinálóknak, akik a huszadik század erdélyi színháztörténetét tevékenyen alakították – és mindig a jobbra, a még jobbra törekedtek.”

A Szigligeti Színház köszönetet mond a díjakkal járó pénzjutalmakért a Szigligeti Alapítvány, a Holnap Kulturális Egyesület, az Andy Trans, valamint a Borostyán Catering számára.