Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2021.07.21

Lila ákác: ismét a színpadon

Július 28-án, este fél kilenctől Szép Ernő drámáját, a Lila ákácot láthatja a közönség a Szigligeti Színház nagytermében. Az előadást Botos Bálint rendezte, az produkció pedig korábban elnyerte a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiváljának legjobb előadásának járó díját.

A Lila ákác egy beteljesületlen szerelem történetét meséli el, miközben páratlan humorral és iróniával idézi meg a századelős Budapest dzsentrivilágát. Az előadásról Balogh Gyula kritikus így írt a Népszavában: „Botos Bálint a lényegre koncentrál, nem művészkedik, helyzeteket, viszonyokat teremt és leginkább jól oszt szerepet. A Tóth Mancit játszó Román Eszter egyenesen telitalálat. Már a jelenléte is. Úgy perzsel, hogy közben szabadkozik. Úgy éget, hogy közben maga is megég.”

Szekeres Szabolcs, az Art7 portálon Sebestyén Hunor főszereplő teljesítményét méltatta: „A sokszínű Sebestyén Hunor Csacsinszky Pált, a szerelmes bankárfiút összetett személyiségnek játssza. Meghittség és távolságtartás jellemzi Sebestyént a történet mesélőjeként és a fő karaktereként egyaránt. Narrátorként az első pillanattól bizalmas barátjaként kezeli a közönséget. Képes elhitetni, hogy csakis nekünk meséli élete szerelmének történetet.”

A produkció egyébként július 31-én Debrecenben, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon is látható lesz.

Az előadásra jegyek már kaphatók online, vagy a színház jegypénztáraiban.