Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2021.04.13

Zsehránszky Istvánra emlékezünk

A Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) elnöksége és tagszínházai mély megrendüléssel veszik tudomásul, hogy életének hetvennyolcadik évében elhunyt az erdélyi magyar színjátszás kiváló ismerője és nagylelkű támogatója, a szövetség őszinte pártolója és barátja, Zsehránszky István.

Zsehránszky István, vagy ahogyan a szakmában mindannyian szólítottuk, Zseka, újságíróként került közelebbi kapcsolatba a színház világával. Tekintélyes publicisztikai munkásságának jelentős részét teszik ki a színibírálatok, beszámolók, interjúk és ankétok. Szakavatott szemmel követte nyomon az erdélyi magyar társulatok munkásságát, később, a Kisebbségügyi Hivatal vezetőjeként tevékenyen részt vett a romániai kisebbségi színházi élet alakításában. Ő kezdeményezte a Kisebbségi Színházi Kollokvium hagyományának újraélesztését és haláláig szívén viselte az Interetnikai Színházi Fesztivál ügyét is. Sokrétű kultúraformáló munkájára jellemző, hogy diákszínjátszó fesztiválokon zsűrizett, drámát fordított, és mindvégig élő kapcsolatot ápolt az összes romániai magyar társulattal.

Az elmúlt évek során szeretettel támogatta tagszínházainkat és szövetségünket az általunk szervezett IFeszt-kiadások megvalósulásában, ahogy a soron következő IFesztnek a szövetség színeiben történő megszervezésében is. Személyében az erdélyi magyar színjátszás fáradhatatlan krónikását, fesztiválalapítót, de őszinte barátot és pártfogót is gyászol a MASZÍN.    

A Magyar Színházi Szövetség ezúton búcsúzik az erdélyi magyar színházi kultúra e jelentős személyiségétől, akinek emlékét a Szövetség, mindennapi tevékenységében és az általa szervezett események szellemiségében is, megőrizni és ápolni szándékozik. 

 

A MASZÍN elnöksége és tagszínházai