Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2021.03.04

Az ember tragédiája - ifjúsági előadás bemutatója

Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményéből készült átiratot mutat be a Szigligeti Színház Szigligeti Társulata. Az előadást Tasnádi-Sáhy Péter jegyzi dramaturgként és rendezőként egyaránt, az alkotócsapat célja pedig, hogy a fiatalok számára tegye hozzáférhetővé a magyar nemzeti irodalom egyik kiemelkedő alkotását. Az ember tragédiája bemutatóját március 4-én, 19 órától tartja a színház.

A készülő ifjúsági előadásról a rendező-dramaturg elmondta: „Nagyon fontosnak tartottam, hogy az előadás oktatási segédletként működhessen, tehát a mű szerkezete szinte sértetlen, végigmegyünk a 15 színen, illetve a tételmondatok is mind elhangzanak, persze sok helyen egyszerűsítettem, sűrítettem. Ez már azért is szükséges, mert a teljes szöveg 4-4,5 órát követelne magának, mi pedig szeretnénk 80-90 percben elférni.” Tasnádi-Sáhy Péter ugyanakkor hozzátette: „A történelem helyett az emberi viszonyokra igyekeztem áttenni a hangsúlyt, nálunk nem Lucifer, hanem egyértelműen az ember a főszereplő, illetve Madách nőkhöz való viszonya is kapott egy erős, iróniával kezelt idézőjelet.”

Az előadást a tervek szerint osztálytermi produkcióként is játszani fogja a jövőben a Szigligeti Színház. A március 4-ei bemutatóra jegyek már kaphatók a Szigligeti Színház jegypénztáraiban.  Második előadás: március 15., 19:00, Árkádia Színház.

A bemutatóra a Búcsú a Szigligeti Stúdiótól eseménysorozat keretén belül került sor. Az eseménysorozat társszervezője a Varadinum Kulturális Alapítvány. 


A jegypénztárak nyitvatartási ideje:

Központi jegypénztár (Madách utca)

Hétfő: zárva

Kedd, csütörtök: 10-19

Szerda, péntek: 13-19

Egy órával az előadások előtt

 

Árkádia jegypénztár (Fekete Sas palota)

Hétfő: 10-17

Szerda, péntek: 10-13

Egy órával az előadások előtt

 

Madách Imre: Az ember tragédiája (átirat)

Bemutató: 2021. február 10. 

Játsszák: Kocsis Anna, Tasnádi-Sáhy Noémi, Pitz Melinda, Scurtu Dávid, Szabó Eduárd, Hunyadi István

Rendező, dramaturg: Tasnádi-Sáhy Péter
Díszlet- és jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos
Ügyelő: Vajda Zoltán