Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2020.10.15

Megemlékezés Szigligeti Ede mellszobránál

1900. október 15-én nyitotta meg kapuit a nagyváradi Szigligeti Színház: alapításának 120. évfordulóját ünnepelte a Szigligeti Társulat. A rövid, ám meghitt ünnepség kezdetén ifj. Kovács Levente színművész olvasta fel az alapítók által időkapszulában elhelyezett zárókő oklevél szövegét. Ezt követően, Czvikker Katalin főigazgató és Fodor Réka színművész helyeztek el koszorút a névadó, Szigligeti Ede mellszobránál.

 

A zárókő oklevél szövege:

 

Zárkő-Elhelyezési Oklevél

 

Mi Nagyvárad törvényhatósági joggal felruházott város törvényhatósági bizottsága tudtul adjuk mindazoknak akiket illet, hogy ama ünnepélyes ténynek megörökítésére a midőn Szigligeti Ede hallhatatlan emlékű szinmű irónkról, városunk szülöttjéről elnevezett, s a művészet, erkölcs és hazafiúi érzelmek emelésére szentelt eme szinházunk építését befejeztük s Nagyvárad lelkes közönségének részvétele mellett az ezerkilenc századik év október hó tizenötödikén ünnepélyesen megnyitottuk, az e napon tartott rendkivüli diszközgyülésünk határozatához képest jelen okirat kapcsán „Zárkövet” helyeztünk el.

Álljon e szinház városunk közönsége áldozatkészségének és művészetek iránti szeretetének jeléül az idök végtelenségéig, legyen alapja az erkölcs, a melyből az igazi nemes művészet fakadjon életre, szolgáljon a lélek üdülésére, a könyörület és igazságszeretet érzetének emelésére, ápolja és fejlessze a hazaszeretetnek szent tüzét.

Kelt Nagyvárad törvényhatósági joggal felruházott város törvényhatósági bizottságánák 1900 ik év október 15 napján tartott rendkivüli diszközgyüléséből.

 

a város közönsége nevében:

Dr Bulyovszky József

polgármester