Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2020.10.12

Ünneplés Shakespeare-bemutatóval

Október 16-án, 19 órától William Shakespeare Hamlet című drámájának beltéri premierjével ünnepli fennállásának 120. évfordulóját a nagyváradi Szigligeti Színház. A Gyulai Várszínházzal koprodukcióban létrejött előadást korábban már Gyulán, szabadtéren is bemutatta a Szigligeti Társulat. 

Az augusztusi gyulai bemutatóról így írt Simon Judit színikritikus: "Ebben az előadásban a színészek kicsinyes uralkodókat, jószándékú, neurotikus értelmiségieket, pusztító szenvedélyt, ádáz gyűlöletet, alakoskodást és talpnyalást mutatnak meg nekünk, nézőknek. A kételynek nincs helye, s mégis, a kételkedő csak őrült lehet. A szereplők kezében ott a tükör, de nem néznek bele. Aki gondolkodik, akinek több a tudása a világról, aligha kap és talál helyet ebben a süllyedő világban. Az előadásban nincsenek fegyverek, mert a háború aligha lehet megoldás. Küzdelem van és haláltánc. A tragédia elkerülhetetlen, és nem csak azért, mert így írta meg a Shakespeare, hanem mert kizökkent világunkat tényleg helyre kellene tolni. Talán a fiatalok, talán ez az ifjú harcos, aki az ellenfelét is tisztelni tudja. Talán ők visszazökkentik az időt, és mi megérjük a jobb időket. A gyulai előadás váradi színészei remekelnek."

A Revizor kritikai portálon Jászay Tamás méltatta az előadást, köztük a címszerepet játszó Sebestyén Hunor alakítását is: "Fekete zakóban, edzőcipőben, sötét napszemüveg mögé bújva jelenik meg először a dán herceg – vajon melyik Hamletet látjuk majd? Az önmarcangolót, a mélabúsat, az ön- és/vagy közveszélyest, az oknyomozót, netán a cselekvésképtelen, mégis a világot újrarendezni akaró manipulátort? Sebestyén Hunor komplex, nagy alakításában az a legszebb, ahogy kibontakozik és nagyra nő Hamletje. Libikókajáték folyik a színpadon: Hamlet abból merít egyre több erőt, ahogy környezete lassan káoszba és anarchiába hull. Ez a szorongó, belső tűz hevítette fiú jelenetről jelenetre határozottabb lesz, elkezd gondolkodni, tervezni, hogy aztán igazán vakmerő, sőt akár ellenszenves is merjen lenni."

A díszbemutatóra jegyek még korlátozott számban kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon. 


Tekintettel arra, hogy az előadás több, mint három órát tart, ez pedig meghaladja a jelenlegi szabályozások által jóváhagyott időtartamot, a színház munkaügyi orvosával egyeztetve, az eddigi rendelkezések mellett, a következő intézkedéseket vezeti be a színház: 

Az előadást két részben játssza a színház.

Az első részt követően egyórás szünetet tartanak, amely alatt a közönség el kell hagyja a színház épületét.

A szervezők a hatvanéves vagy annál idősebb nézőinket a szünet idején a Szigligeti Stúdióba várják, ahol választhatnak, hogy a fehér teremben Hajdu Géza, vagy a fekete teremben Dobos Imre színművészeink színházi anekdotáit hallgatják meg.

A szünet ideje alatt a színház közönségforgalmi, néző- és játékterét fertőtlenítésére kerül sor.

A színház kéri nézőit, hogy ezek tudatában váltsanak jegyet a Hamlet című előadásra. Azok, akik már megvásárolták jegyeiket, de a fentiek fényében nem kívánnak részt venni az előadáson, jelezzék ezt október 13-áig a színház jegypénztárában.