Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2020.08.27

Hamlet-bemutató Gyulán

Augusztus 29-én, Gyulán mutatja be a Szigligeti Színház Szigligeti Társulata William Shakespeare Hamlet című drámáját, Telihay Péter rendezésében. A Gyulai Várszínházzal koprodukcióban készülő előadásról augusztus 26-án tartott közös sajtótájékoztatót a két előadóművészeti intézmény.

A sajtótájékoztatót dr. Elek Tibor, a Gyulai Várszínház ügyvezetője nyitotta meg, elmondva, hogy a járványügyi intézkedések többszöri újragondolásra kényszerítették az immár 57. évadát ünneplő nyári színházi fesztivál szervezőit. Így történt ez a Hamlettel is, amellyel eredetileg a Shakespeare Fesztivál 2020-as kiadása debütált volna.

A Gyulai Várszínház igazgatójának felvezetőjére reflektálva, Tóth G. Ildikó, az esemény moderátora Czvikker Katalint, a nagyváradi teátrum főigazgatóját kérdezte az elmúlt időszak tapasztalatairól. Czvikker elmondta: „Az elmúlt időszak a kreatív, bátor és vállalkozószellemű alkotók ideje volt. Mi elég bátrak voltunk ahhoz, hogy minden kreatív energiánkat felszínre hozva, mozgásban tartsuk a társulatot és általa a nagyváradi színházi életet. Alig pihentünk, hiszen időnk nagyrészét a szinten tartó próbák és az új próbafolyamatok tették ki. Ennek egyenes következménye, hogy most, az otthoni enyhítésekkor, valamint a külföldi meghívások esetében is, gyorsan tudunk alkalmazkodni”.

Ezt követően Telihay Péter kapott szót, aki elmondta, nagyváradi truppal való együttműködés ötlete egy évvel ezelőttről származik, amikor a rendező a Miniévad idején megismerkedett a társulat művészeivel. Telihay elmondta, hogy bár a Hamlet színrevitelének gondolata minden színházi alkotót megkísérti, Novák Eszter ötlete nyomán döntötte William Shakespeare ezen drámája mellett.

Tóth G. Ildikó kérdésére, a címszerepet játszó Sebestyén Hunor arról beszélt, hogy milyen kihívást jelent színészként helyt állni egy ilyen kultikusnak mondható dráma főszereplőjeként. „Fel kell nőni a feladathoz, hogy mérhetetlenül sok gondolatot kell rendszerbe szedni” – mondta el a Szigligeti Társulat fiatal színművésze. Dimény Levente, valamint Trabalka Cecília egyetértettek abban, hogy a Shakespeare-szöveg komplexitásából adódóan, a próbafolyamat előrehaladtával egyre több kérdés fogalmazódik meg az alkotókban. Tóth Tünde, Hamlet édesanyjának alakítója, Cseh Tamást idézve csatalkozott az előtte szólókhoz: „Mutassatok nekem még egy olyan ravaszt, mint Shakespeare William”.

A továbbiakban Telihay Péter, a rendezői koncepcióról elmondta: a Hamlet már Shakespeare idejében is korát meghazudtoló módon volt szemtelen és provokatív. „Örökérvényűsége miatt szabályosan fogva tart egy életen át” – tette hozzá a rendező.

Az előadás szabadtéri bemutatójára augusztus 29-én kerül sor, a Gyulai Várszínházban. Ezt követően, az előadás a Szigligeti Színház fennállásának 120. évfordulója kapcsán szervezendő októberi ünnepség díszelőadása lesz – amennyiben ezt a hatályban lévő járványügyi szabályozások megengedik majd.