Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2020.05.13

Szükségünk van a közös élményekre – interjú Czvikker Katalin színházigazgatóval

Ahogy azt Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke már korábban, a Bihari Naplónak adott interjújában jelezte, május 15-étől újraindul a munka a Bihar megyei kulturális intézményekben. Mit jelent ez a gyakorlatban a Szigligeti Színház számára?

Április közepén csaknem 130 munkatársunkat – köztük színészeinket, bábszínészeinket és táncosainkat is – kényszerszabadságra küldtük, ami azt jelentette, hogy a létezéshez elengedhetetlen alapteendőkön kívül a színházi munka teljesen leállt. A közönség ebből nem sokat vehetett észre, hiszen újabb és újabb tartalmakkal vártuk képernyő elé őket. Május 15-étől fokozatosan, az egészségügyi előírások szem előtt tartásával indítjuk újra a munkát a Szigligeti Színházban. Minden munkacsoportnak jól meghatározott feladat jut, újraindulnak például a próbák is. Arra összpontosítunk tehát, hogy minden szempontból felkészüljünk arra, hogy amikor azt a rendelkezések is lehetővé teszik, a lehető legmegfelelőbb körülmények között tudjunk majd nézőket fogadni.

 

Melyek a prioritások ebben az időszakban?

Munkatársaink védelme és a közönséggel való kapcsolattartás most is, mint mindig, prioritást jelentenek számunkra. Rendkívül nehéz időszak ez mindannyiunk számára, ám hiszünk abban, hogy a nehézségben még inkább szükség van az olyan élményekre és gesztusokra, amelyek közösségünk összetartozását hangsúlyozzák. Éppen ezért fontos számunkra, hogy nézőink hűségét a nehéz körülmények között is megháláljuk. A Szigligeti Színház közössége oszlopos tagjainak, bérleteseinknek, még évad elején ígéretet tettünk, és bár egyelőre a velük való személyes találkozás ezt nem teszi lehetővé, de a lehetőségekhez mérten részben szeretnénk eleget tenni vállalásainknak.

 

Mire gondol pontosan?

Munkatársainkkal és partnereinkkel azon dolgozunk, hogy az elkövetkező időszakban olyan online platformot alakítsunk ki, ahol bérleteseink, bérletkártyájukon található egyedi azonosítójukkal, meg tudják tekinteni társulataink elmaradt előadásainak felvételeit. Nagyon fontos számunkra a bérletes közönség jelenléte, ezért ilyen formában kívánjuk az ő érdeklődésüket megtartani. Tisztában vagyunk vele, hogy ez a lehetőség nem pótolja a színházi előadások varázsát, mégis bátorítjuk nézőinket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Ezzel egy időben felhívjuk a bérlettel nem rendelkező színházbarátok figyelmét is, hogy egy szimbolikus jegyár ellenében tekintsék meg az online közzétett előadásokat, így lehetőségük nyílik arra is hogy a jelentős bevételkieséssel küszködő társulatainkat támogassák.

 

Milyen előadások és mikor kerülnek műsorra ebben az időszakban?

Az első szakaszban azokkal a pedagógusokkal és oktatási intézményekkel egyeztettünk, akik kisiskolás bérletes csoportjainkat koordinálják. Nagyon örültek a felkeresésnek, és élni kívánnak a felajánlott lehetőséggel, annál is inkább, mert így élményszerűbbé tudjuk tenni a digitális oktatást is. Május 20-23. között a Lilliput Társulat két előadását tekinthetik meg az érdeklődők – ezek a János vitéz, valamint A csodálatos kalucsni című bábjátékok lesznek. Mindkét előadás szerepel a kisiskolásoknak szóló Tabéry Géza-bérletben, így ők ezt ingyen tekinthetik meg. Ugyanakkor, a minket támogatni kívánók egy szimbolikus, 6 lejes áron válthatnak jegyet az online vetített gyermekelőadásokra. A Nagyvárad Táncegyüttes két időszakban, május 27-30., valamint június 3-6. között is elérhetővé teszi Aranyos szegelet, valamint Amikor a pásztor című táncelőadásait; támogatói jegyeket 11 lejes áron válnak elérhetőkké. A Szigligeti Társulat A Schroffenstein család című produkciójának felvételeit szintén május 27-30., valamint június 3-6. között tekinthetik meg az érdeklődők, 16 lejes támogatói jegyet vásárolva. Ez utóbbi vetítés esetében román nyelvű feliratot is biztosítunk.

 

Milyen platformon lehet majd ezeket az előadásokat elérni?

A szóban forgó előadásokat az online jegyértékesítő felületünket is működtető Eventim.ro oldalon lehet majd elérni, meghatározott ideig. A közvetítésekről, ezek hozzáféréséről, valamint a támogatói jegyek vásárlásáról széleskörű tájékoztató kampányt indítunk Otthon-páholy néven, amelyet a sajtóban, a www.szigligeti.ro weboldalon, illetve a Szigligeti Színház társulatainak közösségimédia-felületein követhetnek az érdeklődők. Ezen kívül munkatársaink az elkövetkező hetekben csoportos és egyéni felnőtt bérlettel rendelkező nézőinket is felkeresik, és részletes tájékoztatást nyújtanak erről a lehetőségről. Bízom benne, hogy olyanok is csatlakoznak ehhez a támogatói kampányhoz, akik messzire szakadtak Nagyváradról, de szívesen gondolnak vissza a nagyváradi teátrumra, valamint, akiknek a földrajzi távolság miatt nincs lehetőségük ideutazni, de érdeklődnek az idén 120. évadát ünneplő kőszínház előadásai iránt.