Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2020.05.12

Indul az Otthon-páholy!

Május 15-étől újraindul az alkotói munka a nagyváradi Szigligeti Színházban, ám a járványügyi intézkedések miatt még bizonytalan ideig nem fogadhat nézőket a teátrum. Rendkívül nehéz időszak ez mindannyiunk számára, ám hiszünk abban, hogy a nehézségben még inkább szükség van az olyan élményekre, valamint gesztusokra, amelyek közösségünk összetartozását hangsúlyozzák, és fontos számunkra, hogy nézőink hűségét a nehéz körülmények között is megháláljuk. A Szigligeti Színház közössége oszlopos tagjainak, bérleteseinknek, még évad elején ígéretet tettünk, a lehetőségekhez mérten pedig részben szeretnénk eleget tenni vállalásainknak.

Ezért, a Szigligeti Színház bérletes csoportjaival egyeztetve, az Eventim.ro jegyértékesítési felülettel együttműködve, olyan platformot hoztunk létre, amelyben bérleteseink az egyes elmaradt előadások felvételeit, a bérletkártyájukon található kód segítségével megtekinthetik. Bár ez nem helyettesíti az élő színház varázsát, lehetőséget biztosít számunkra, hogy a nézők kitartó érdeklődését megszolgáljuk, és ezáltal tehermentesítsük az előttünk álló bizonytalan időszakot.


Támogasd a magyar színházat!

A bérleteseknek szóló online platform kialakításával párhuzamosan ugyanakkor felhívást intézünk a világ színházszerető közönségéhez is, akik a műsorra tűzött előadásokat szimbolikus összegért tekinthetik meg, ezáltal támogatva a rendkívül nehéz helyzetbe került nagyváradi magyar színházat.

Az Otthon-páholy elnevezésű eseménysorozat első szakaszában a Tabéry Géza-bérlet két elmaradt előadását tűzzük műsorunkra: május 20-23. között, négy napon keresztül elérhetővé válnak a János vitéz és A csodálatos kalucsni című gyermekelőadások. A Lilliput Társulat előadásait követően, május 27-30., valamint június 3-6. között a Nagyvárad Táncegyüttes Aranyos szegelet és Amikor a pásztor című néptáncelőadásai, illetve a Szigligeti Társulat márciusban bemutatott, A Schroffenstein család című produkciója válnak elérhetővé a www.eventim.ro felületen.

Az Otthon-páholy vetítéseivel kapcsolatban a Szigligeti Színház széleskörű információs kampányt indít, amelynek keretében az érdeklődők bővebb információkat kaphatnak az előadásokról, a támogatói jegy vásárlásának módjáról, valamint a bérletértékesítés hogyanjáról egyaránt. A tájékoztató anyagok a www.szigligeti.ro honlapon, a társulatok közösségimédia-felületein, valamint a sajtóban kerülnek közzétételre; a színház munkatársai pedig telefonos és e-mailes úton értesítik a bérletes nézőket a rendelkezésükre álló lehetőségekről.