Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2012.04.30

Száz éve született Fényes Szabolcs

Hétfőn ünnepi megemlékezésre került sor Fényes Szabolcs nagyváradi származású zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából. Az eseménysorozat első állomásaként emléktáblát avattak a zeneszerző Nicolae Jiga (volt Lukács György) utcai szülőházánál. „Ebben a házban született és töltötte gyermekkorát a magyar könnyűzene klasszikusa” - hirdeti a felirat, amely fölötti dombormű – Fényes Szabolcs profilja – Deák Árpád szobrászművész alkotása. Az emléktábla-avatáson elsőként Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzserigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót Biró Rozália alpolgármesternek, aki felolvasta a zeneszerző rövid életrajzát, majd a többi között kifejtette: remélhetőleg nemcsak az itt jelenlévők, de az emléktábla előtt elsétálók is felfigyelnek majd rá, és a fiatalabb korosztályban is tudatosul, hogy az olyan közismert slágeres szerzője, mint a Nemcsak a húszéveseké a világ, Szeretni bolondulásig, vagy Zorán által előadott Fehér Sziklák című dal zenéjét is a nagyváradi születésű Fényes szerezte. Ezután Cseke Attila RMDSZ-szenátor vette át a szót, aki szintén tájékozottnak mutatkozott Fényes életművét illetően: mint mondta, nemcsak nagyszerű zeneszerző, de kiváló humorú ember is volt, hiszen a saját abszurd élettörténetén is tudott nevetni: a Fővárosi Operettszínház igazgatójaként érte az államosítás, tehát az általa vezetett intézményt - a kommunista terminológia szerint „üzemet” - is állami kezelésbe vették, ezért őt eltávolították, de néhány év múlva szintén őt - a nemrég „tőkés igazgatónak” titulált Fényest - kérték fel az Operettszínház vezetésére. A beszédek után került sor az emléktábla tulajdonképpeni leleplezésére, melyben segítkezett a zeneszerző két unokaöccse, Fényes Balázs és Fényes András is.

A megemlékezés a Szigligeti Színházban folytatódott, a páholyelőcsarnokban a zeneszerző pályájának felidézésére került sor. Nagy Béla, a Szigligeti Társulat nyugalmazott irodalmi titkára beszélgetett Nemlaha Györggyel, Fényes Szabolcs pályatársával, majd a zeneszerző életét, pályáját bemutató kamarakiállítás megnyitójára került sor, melynek összeállításában a Fényes-család, az Országos Széchényi Könyvtár Tudományos Igazgatósága és a Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet is segítséget nyújtott.