Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2020.03.24

Ideiglenesen internetre költözik a színház

Kedves közönségünk! A kialakult járványügyi helyzetre, illetve az országos szintű korlátozó intézkedésekre való tekintettel a Szigligeti Színház 2020. március 23-tól minden épületét meghatározatlan időre bezárja. Ez azt jelenti, hogy az előadások elmaradása mellett sem az irodák, sem a pénztár nem nyit ki, amíg az országos és helyi járványügyi intézkedések ezt lehetővé nem teszik. Intézményünk ugyanakkor nem függeszti fel működését teljes egészében, az országos és nemzetközi ajánlásoknak megfelelően munkatársaink otthonról továbbra is gondoskodnak róla, hogy közönségünk ne maradjon színház nélkül ebben a nehéz időszakban sem.

Színházunk online videótára a következőkben folyamatosan bővül. Az interneten elérhető előadásfelvételek sorát március 15-én, a Buborékok című komédiával indítottuk, az elmúlt héten pedig még négy előadás – a Lilliput Társulat Szent László csudatettei, valamint Az égig érő fa, a Nagyvárad Táncegyüttes Nagyvárosi bújdosók, valamint a Szigligeti Társulat Az eset című előadásai kerültek közzétételre. Március 23-29. között a következő rend szerint kerülnek feltöltésre előadások:

 

Március 25., szerda: Brémai muzsikusok – Lilliput Társulat, rendező: Rumi László

Március 27., péntek: Liliomfi – Szigligeti Társulat, rendező: Keresztes Attila

Március 29., vasárnap: Barbárok – Nagyvárad Táncegyüttes, rendező: Györfi Csaba


 

Az előadásfelvételek a színházi kényszerszünet végéig elérhetők maradnak.

Ezzel párhuzamosan a Szigligeti Társulat színművészei április 16-ig online elérhető felvételekkel kedveskednek a színházbarátoknak: Nagy Endre Egy város regénye című művét Firtos Edit, Fodor Réka, Tasnádi-Sáhy Noémi, Kardos M. Róbert, Dimény Levente, Csatlós Lóránt, Kiss Csaba és Szotyori József olvassa fel estéről estére.

A Lillipul Társulat a következő időszakban a bezártságban is hasznosítható ötletekkel szolgál majd az otthon maradó szülők és gyerekek számára: lesznek bábkészítést bemutató videók, játékötletek, később pedig esti mesék is.

Megszokott kommunikációs csatornáink, a színházi titkárság e-mail címe (titkarsag@szigligeti.ro), illetve Facebook-oldalunk továbbra is elérhető marad, munkatársaink otthonról igyekeznek az áldatlan állapotok alatt is folyamatos kapcsolatban maradni közönségünkkel.

A fejleményekről továbbra is tájékoztatjuk önöket Facebook-oldalunkon, honlapunkon, illetve közleményeinkben. Találkozzunk mielőbb egészségben a színházban!