Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2018.03.05

Hamarosan indul a VI. HolnapUtán Fesztivál

Két hét múlva, március 20-án kezdődik és március 25-éig tart a nagyváradi Szigligeti Színház által szervezett HolnapUtán Fesztivál. A hatodik kiadásához érkezett eseménysorozat programjában hazai és magyarországi színházi társulatok előadásai, workshopok, koncertek, szakmai beszélgetések és más kiegészítő programok is helyet kaptak.

A HolnapUtán Fesztivál hat napja alatt tizenkét erdélyi és magyarországi társulat tizennégy produkcióját láthatja a közönség. Az eseménysorozat hiánypótló jelleggel kíván megmutatkozási és találkozási lehetőséget biztosítani fiatal színházi alkotók számára: „Az idei kiadás programjában többek között Shakespeare-, Ibsen-, Büchner-, Katona József- és Wedekind-szövegek kortárs színreviteleit láthatja a közönség, olyan elismert fiatal rendezők tolmácsolásában, mint a 2017-es Pécsi Országos Színházi Találkozón legjobb rendezőnek választott Székely Kriszta, a Junior Prima-díjas Kovács D. Dániel, vagy a több ízben fesztiváldíjas Sardar Tagirovsky. Ugyanakkor nagyon örülünk, hogy a nagyszalontai születésű Botos Bálint először mutatkozik be a Szigligeti Színházban, illetve, hogy az előadáskínálatban Györfi Csaba mozgásszínházi előadása, valamint Horváth Anna és Tasnádi-Sáhy Péter első kőszínházi rendezései is helyet kaptak.” – nyilatkozta korábban Fazakas Márta, a fesztivál főszervezője.

A VI. HolnapUtán Fesztivál hat napja alatt olyan elismert társulatok vendégeskednek majd Nagyváradon, mint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a Duna Táncműhely, valamint a budapesti Katona József Színház. Az előadásínálatban ugyanakkor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a kolozsvári BBTE Magyar Színházi Intézete, a Kaposvári Egyetem, illetve a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadásai is helyet kaptak, a Váróterem Projekt és a házigazda Szigligeti Színház pedig két-két produkcióval lesznek jelen a szemlén.

A fesztivál nyitónapján, 18 órától a Szigligeti Stúdió ad otthont Ozsváth Zsuzsa festménykiállításának, amelyet az Élő Várad Mozgalom szerzőinek felolvasása kísér majd. A fesztivál ideje alatt zajlik a Magyar Színházi Szövetség technikai workshopjának második állomása, ugyanakkor ismét sor kerül a Kárpát-medencei színházi hallgatók bevonásával történő workshop, amelynek eredményét szombaton 15 órától láthatja a közönség, a Szigligeti Stúdió fehér termében. A fesztiválprogramot a Moszkva Kávéházban, illetve a Szigligeti Stúdióban szervezett koncertek színesítik, amelyekről az érdeklődők bővebben a fesztivál, valamint a színház honlapján (holnapután.szigligeti.ro, www.szigligeti.ro), illetve a hivatalos Facebook-oldalakon olvashatnak.

A szervezők felhívják a figyelmet arra is, hogy okostelefonon is elérhető a fesztivál teljes programja, az Android és iOs-telefonokra egyaránt telepíthető FestivApp applikáció segítségével, amely rengeteg kiegészítő információval szolgál, az esetleges programváltozások esetén pedig, valós időben tájékoztatja a felhasználót.

A fesztivál támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a Bihar Megyei Tanács.