Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2018.02.07

HolnapUtán Fesztivál: indul a jegyértékesítés

Február 9-én, pénteken indul a jegyértékesítés a HolnapUtán Fesztivál 2018-as kiadására, amelyre március 20-25. között kerül sor. A Szigligeti Színház által hatodik alkalommal megszervezett eseménysorozat programjában tizenegy erdélyi és magyarországi társulat tizenhárom előadása kapott helyet.

 

A fesztivál vendégei lesznek a budapesti Katona József Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház, a Duna Táncműhely, illetve a kolozsvári Váróterem Projekt. Az előadásprogramot a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a BBTE Kolozsvár Színház és Televízió Kara, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve a Kaposvári Egyetem diákjainak, illetve a házigazda Szigligeti Társulat produkciói gazdagítják.

 

A VI. HolnapUtán Fesztivál szervezőinek a célja, hogy széles körben elérhetővé tegyék a fesztivál kínálatát, ezért két típusú, kedvezményes árú szabadbérletet ajánlanak a nézőknek:

 

HolnapUtán-bérlet: érvényes három tetszőlegesen választott nagytermi előadásra, ára 60 RON

Választható előadások: Augusztus, Otthon, A tavasz ébredése, Chioggiai csetepaté, Leonce és Lena, Ahogy tetszik (SZFE), Nóra – karácsony Helmeréknél

HolnapUtán stúdióbérlet: érvényes három tetszőlegesen választott stúdiótermi előadásra, ára 40 RON

Választható előadások: Kapufa és öngól, Bánk bán misszió, Ahogy tetszik (BBTE), Rómeó és Júlia (BBTE)

 

Az előadásokra jegyek és bérletek a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók.

A VI. HolnapUtán Fesztivál előadásprogramja ITT érhető el.