Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2018.01.15

A Regina Maria Színház és a Szigligeti Színház közleménye

A Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének Senki madara című bemutatója, és az azt megelőző — szokásosnál kevesebb! — három nap egybefüggő próbalehetőség (2018 január 23-26-ig), október óta egyeztetett időpont a két színház között.

A két színház vezetősége határozottan visszautasít minden olyan feltételezést és rosszindulatú értelmezést, amely nemzeti, politikai vitát akar generálni egy pusztán szakmai problémából. 

A Regina Maria Színház és a Szigligeti Színház hosszú évek óta dolgozik együtt művészi barátságban, kölcsönös megértésben, gördülékenyen: egymás szakmai szempontjait, bemutatóit, fesztiváljait és nemzeti ünnepeit tiszteletben tartjuk és figyelembe vesszük.

Az elmúlt években többször is előfordult olyan eset, hogy valamelyik intézmény a másik javára, illetve a színházi működés javára döntött, és bizonyos — nem kimondottan színházi eseményeket — más, külső és éppoly méltó helyszínén tartotta meg a városnak.

Sajnáljuk, hogy Tugulea rendező úrnak nem felel meg a Nagyváradi Állami Filharmónia szép előadóterme a január 24-i román nemzeti ünnep megtartására, mert ezzel komolyan veszélyezteti a Nagyvárad Táncegyüttes hónapok óta január 26-ra meghirdetett bemutatóját.

Különösen sajnáljuk, hogy egyhangúlag megfogalmazott szakmai érveink nem találtak nyitott fülekre, ezért megpróbálunk a létrejött helyzethez igazodni. Elsősorban azért, mert minden szakmai veszteség kisebbnek tűnik annál, mint hagyni, hogy bárki megpróbálja szakmai szempontjainkat félreértelmezni, egymás megbecsülésén alapuló munkakapcsolatunkat megrongálni.

Nem kívánunk eszközzé válni olyan konfliktusok gerjesztésében, amelyekhez semmi közünk, és amelyek ellen sokat próbálunk tenni előadásainkkal.

 

2017.01.15.

Nagyvárad

 

Daniel Vulcu, menedzserigazgató Regina Maria Színház

Czvikker Katalin, menedzserigazgató Szigligeti Színház

Novák Eszter, művészeti vezető, Szigligeti Társulat

Victoria Balint, művészeti vezető, Regina Maria Színház

Dimény Levente, művészeti igazgató, Nagyvárad Táncegyüttes