Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2017.11.08

Iskolaprogram 2017

November 7-én csaknem ötven középiskolás és egyetemista diák részvételével nyitotta meg Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője az immár hatodik alkalommal meghirdetett Színház az iskolában, iskola a színházban nevelési programot.

A 2011-ben útjának indított kezdeményezés célja, hogy a fiatalok rendhagyó módon ismerkedhessenek a színház világával, betekintést nyerhessenek a kulisszák mögött zajló művészi munkába, és nem utolsó sorban, hogy értő nézőkké váljanak.

Az iskolaprogram soron következő, Barátom vagy? című előadásának témája a barátság. „Mit mutassunk magunkból osztálytársaink, barátaink, tanáraink, szüleink előtt, mit a Facebookon? Ugyanazt? Vagy mást? Tizenévesen sokszor hamar kötünk örökre szólónak hitt barátságokat. Sokszor csalódunk a barátságban. Az idei iskolaprogramot a Ki leszek, ha nagy leszek?-hez hasonlóan a ti élményanyagaitokra fogjuk építeni” – írják a szervezők.

Az egyes csapatokat idén is a Szigligeti Társulat színművészei készítik fel, a próbafolyamatok végén pedig Novák Eszter vezetésével készítenek egész estét produkciót a diákok.