Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2017.11.06

Színház az iskolában, iskola a színházban 2017

Kedves diákok, színházfüggők!

Az idei Színház az iskolában, iskola a színházban program ismét útnak indul. 
Ebben az évben az előadás, amit közösen készítünk, a barátság témakörét fogja körbejárni. Mit mutassunk magunkból osztálytársaink, barátaink, tanáraink, szüleink előtt, mit a Facebookon? Ugyanazt? Vagy mást? Tizenévesen sokszor hamar kötünk örökre szólónak hitt barátságokat. Sokszor csalódunk a barátságban. Az idei iskolaprogramot a Ki leszek, ha nagy leszek?-hez hasonlóan a ti élményanyagaitokra fogjuk építeni. Ez az előadás rólatok fog szólni! 
Az első nagy találkozásra, ami november 7-én, kedden, 18 órakor a Szigligeti Színház nagytermében kerül sor, sok szeretettel várunk mindenkit Novák Eszterrel. Ezt követően, miden érdeklődőt meghívunk, az aznap esti, A mizantróp című előadásra. Nagyon fontos és hasznos, lenne ha tudnátok maradni és megnézni az előadást, mert egy erős kiindulópontja az idei programnak. Aki mégsem tud maradni, azt is mindenképp várjuk a találkozóra.
Ha részt szeretnél venni a közös színházcsináló kalandban, ha érdekel a színház és a színjátszás, ha érdekel ez a téma és szeretnél róla beszélni, ha alig vártad, hogy ez a felhívás megjelenjen, itt a helyed!

Várunk sok szeretettel!