Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2017.10.18

Az Országos Színházi Fesztiválra készülünk

Pénteken kezdődik és október 30-án ér véget a román színházi szakma egyik legkiemelkedőbb eseménye, az Országos Színházi Fesztivál. A Bukarestben megrendezendő seregszemle tíz napja alatt a negyven romániai társulat előadásai mellett összművészeti események, könyvbemutatók, valamint három nemzetközi produkció – a moszkvai Nemzetek Színháza Hamlet/Collage, francia Ballet Preljocaj Rómeó és Júlia, valamint Vincent Huguet rendező és Chris Gandois koregográfus Élj csak bármi legyen (Barbara) című bemutatói – is helyet kaptak.

A rangos fesztiválon először szerepel a nagyváradi Szigligeti Társulat, akik október 28-án a fővárosi Odeon Színház Majestic-termében mutatják be Joël Pommerat kortárs francia színházi alkotó Az én kis hűtőkamrám című előadását. A produkciót Theodor Cristian Popescu rendezte, látványtervezője pedig az országos elismertségnek örvendő fiatal építész-látványtervező, Irina Moscu. Az én ki hűtőkamrám című előadásról Marina Constantinescu, a fesztivál igazgatója és válogatója elmondta: „Egy nagyon érzékeny és emberi szöveg rendkívüli színre viteléről van szó, amelyben nagy örömömre szolgált, hogy egy tehetséges és erős társulatot láthattam játszani”.

A seregszemlére összesen öt erdélyi magyar társulat kapott meghívást, köztük a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A fesztiválon ugyanakkor további két Bihar megyei illetőségű előadás is vendégszerepel, mindkettőt a Mária Királyné Színház Iosif Vulcan Társulata állította színpadra.