Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2017.10.09

Bérletváltás

Végéhez közeledik a Szigligeti Színház bérletvásárlási időszaka: az érdeklődők október 13-áig válthatnak kötött játéknapra és állandó helyre szóló bérleteket a három nagyváradi társulat előadásaira. Az évad első nagyszínpadi bérletes bemutatójához közeledve a színház évadhirdető imázsfilmet tett közzé Facebook-oldalán (itt) és a Youtube-csatornáján (itt).

A Szigligeti Színház bérletkínálatában nyolc hagyományos és öt szabadbérletes konstrukció is helyet kapott. Újdonság, hogy a Szigligeti Ede nevét viselő bemutatóbérlet zsöllyébe és erkélyre szóló helyárai az idei évadban csökkentek, így az érdeklődők a bérletbe foglalt öt nagyszínpadi bemutatót már 60 lejtől kezdődően is megtekinthetik. A Papp Magda – zenére hangolva bérletház esetében a nyugdíjasok, a Tanay Emil-bérlet pedig esetében a nem nagyváradi lakosok vehetnek igénybe kedvezményes jegyárakat. A Halasi Gyula és a Bessenyei György nevét viselő bérletek öt előadásra érvényesíthetők, áruk egységesen 75 lej, ugyanakkor az ifjúsági bérletek ára is változatlan maradt: Szacsvay-kisiskolás bérletek három előadásra 25 lejért, ötelőadásos Juhász- és Ady-bérletek 40 lejért válthatók.

A színház munkatársai ugyanakkor felhívják az érdeklődők figyelmét arra, hogy a szabadbérletek az évad során folyamatosan megvásárolhatók. A Trió bérlettel a Szigligeti Színház bármely társulatának bármely három előadása tekinthető meg; a Szabadidő bérlet a Szigligeti Színház négy saját nagyszínpadi előadására, a Stúdióbérlet négy saját stúdióelőadásra, a Fesztiválbérlet pedig az egyes vendégelőadásokra és kijelölt fesztiválelőadásokra érvényesíthető. A szervezők felhívják ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy érvényes diákigazolvány felmutatásával egyetemistáknak szóló Partium-bérletet válthatnak az érdeklődők, akik így kedvezményes áron tekinthetik meg a nagyváradi társulatok bármely négy előadását.

További információk a színház honlapján (www.szigligeti.ro), Facebook-oldalán, valamint személyesen a jegypénztárban (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között) kaphatók.