Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2017.09.05

Éjszaka a színházban 2017

Szeptember 15-én második alkalommal kerül megszervezésre a Szigligeti Színház tavaly útnak indított nagysikerű kezdeményezése, az Éjszaka a színházban programsorozat. A nyílt nap alkalmával rendhagyó keretek között nyílik lehetőség a színház épületeivel, illetve művészeivel való ismerkedésre: az események között kiállításmegnyitó, felolvasószínházi alkalmak, táncos tevékenységek, illetve a Várad Kulturális Folyóirat Élő Várad Mozgalmának szerzőinek szövegeiből nagyváradi illetőségű színészhallgatók által színre vitt performansz is helyet kapott. Az eseménysorozat partnere az Oberon Kulturális Egyesület, a Nőileg magazin, illetve a Moszkva Kávéház. 

 

17:30    Egy színésznő élete – kiállítás Halasi Erzsébet emlékére

Helyszín: Szigligeti Színház, páholyzseb

 

Simon Judit 2011-ben megjelent életrajzi interjúkötetében ezt írja Halasi Erzsébetről: „ (…) nagy művész, aki minden műfajban képes kiválót alkotni. Drámai hősnőként éppoly maradandót alkotott, mint szubrettként vagy vígjátékok főszereplőjeként”. A Szigligeti Színház az Éjszaka a színházban program kapcsán most arra vállalkozik, hogy emléket állítson Halasi Erzsébet több mint ötvenéves, mindvégig a nagyváradi közönség szolgálatában töltött páratlanul gazdag életpályájának.

                    

18:00    Bemozgató

Helyszín: Szigligeti Stúdió, fehér terem

 

Az Éjszaka a színházban elnevezésű rendezvény alkalmával a Nagyvárad Táncegyüttes tagjai fél órás mozgástréninget tartanak a nézők, színészek és táncosok részére. A jelszó: „mindenkit bemozgatunk!” Az évadkezdő bemozgatásra 2017. szeptember 15-én 18 órától kerül sor a Szigligeti Stúdió Fehér termében. Ajánlott a könnyű, mozgásra alkalmas ruházat viselése.          

 

18:30    Kapufa és öngól – nyílt próba

Helyszín: Szigligeti Stúdió, fekete terem

 

Szeptember 21-én, a magyar dráma napján Körmöczi–Kriván Péter Kapufa és öngól című drámájának ősbemutatóját tartja a Szigligeti Színház. A dráMÁzat drámapályázat Debüt-díjas szövegéből készülő előadásról így nyilatkozik Tasnádi-Sáhy Péter rendező: „Boy és Szuzi akár szokványos tinédzser pár is lehetne. Boy kapus a kisváros focicsapatában, Szuzi pedig imádja lazacokról szóló természetfilmeket. Kapcsolatuk mégsem mindennapi, hiszen a lány már halott, a fiú fejében pedig, idúzített bombaként ketyeg egy Sam névre keresztelt vérrög. Körmöczi-Kriván Péter Drámázat Debüt-díjas szövege friss, keserédes, meglepő, 21. századi színházi térbe termett, gyökerei viszont egy olyan képhez nyúlnak vissza, amit már Shakespeare apánk is csak kölcsönözött: két fiatal szív, kiknek szerelmére a halál nyom örök pecsétet.” Az alkotócsapat most kedvcsinálóként, egy nyílt próba erejéig betekintést nyújt a stúdielőadás előkészületeibe.

 

19:00    Színházba járni jó!

Helyszín: Szigligeti Színház, nagyterem

 

Kamera, csapó, indul! Légy te is statiszta a Szigligeti Színház imázsvideójában – add az arcod hangulatfelvételeinkhez, és légy részese egy jókedvű forgatásnak: szövegtanulás nincs!

 

19:30    Aranyhal – avagy nyolc jókedvű diákok históriája

Helyszín: Szigligeti Színház, nagyszínpadi stúdió

 

A forgatás után rögtön a fiataloké a főszerep. A Várad Kulturális Folyóirat Élő Várad Mozgalmának fiatal szerzői nem ismeretlenek a váradi közönség számára: irodalom és színház, szöveg és performativitás határát feszegető kezdeményezéseik már több ízben arattak sikert a művészetszeretők körében. A csapat ezúttal az Éjszaka a színházban előző kiadásában alkalmazott formulához tér vissza, és különböző műfajú szövegek segítségével, nagyváradi illetőségű színészhallgatók, valamint Balogh Attila fiatal rendező közreműködésével beszélnek vágyaink, álmaink és kívánságaink természetéről. A csapat a performanszot szeptember 22-én, a HolnapFeszt keretében is megismétli.

 

20:00    Verssarok és Nőileg lapbemutató

Helyszín: Szigligeti Színház, erkély előcsarnok

A példaképek köztünk élnek, s bár ők nincsenek előtérben, környezetük tud róluk, értékeli munkájukat. A Nőileg magazin Mutass jó példát! programja ezeket a hétköznapi hősöket mutatja be. A júniusi, Bihar megyei jelölés alkalmával, a lap olvasói 28 ilyen személyt ajánlottak, akik közül a zsűri döntése értelmében Szántó Ildikó nagyváradi gyermekvédelmi szakember lett az első helyezett. A Bihar megyei jelölésről, illetve a győztesről a Nőileg szeptemberi számában olvashatnak az érdeklődők, amelyet a lap szerkesztői ezúttal a Szigligeti Színházban is bemutatnak. Az eseményen Vass Réka és Bálint Eszter szerkesztők beszélgetnek a zsűri tagjaival, illetve a jelöltekkel, a Szigligeti Társulat művészei pedig a férfi és női viszonyt pellengérre állító Verslavina Facebook-kampány legismertebb verseivel színesítik a programot.

 

21:00    Tárgyra nyílt szemek – a Lilliput Társulat tárgyanimációs előadása

Helyszín: Szigligeti Színház, páholyelőcsarnok

 

Mondá az Úr legyen világosság!

És lőn, ez legyen világos!

És mondá az Úr: Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek néki segítő társat.

És teremté nékik segítő tárgyat.

És mondá az Úr teremtek bábszínházat, ahol életre kelnek ezek a tárgyak!

Na, ezt épp nem mondá, de amikor lőn látá, hogy ez jó.

És teremté ezek után az Úr a Közönséget, és mondá:

Szaporodjatok, sokasodjatok!

 

 

22:00    Traila party

Helyszín: Moszkva Kávéház, Apple Room