Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2017.09.03

Jegyek az OperaTúra előadásaira

Tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy az érdeklődők 2017. szeptember 4-étől a Szigligeti Színház jegypénztárában is válthatnak jegyet a Magyar Állami Operaház nagyváradi előadásaira. A Kárpát-Haza OperaTúra 2017. szeptember 14-én és 15-én a nagyváradi Antonio Alexe Arénába érkezik Erkel Ferenc Hunyadi László című operájával Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének balettváltozatával, A víg özveggyel. 

Az előadásokat szeptember 14-én és 15-én láthatják az érdeklődők. Elsőként Erkel Ferenc Hunyadi László című három felvonásos operáját nézhetik meg. A mű magyar nyelven hangzik el, de román feliratot is készítenek hozzá, így a román ajkú emberek is élvezhetik az előadást, amely 19 órakor kezdődik és 22 órakor fejeződik be. Az előadás alatt közreműködik a Magyar Állami Operaház zenekara, énekkara, valamint a Magyar Nemzeti Balett. Az operaelőadás helyszíne tehát a már fent említett Antonio Alexe Sportcsarnok.

A második előadás Ronald Hynd/Lehár Ferenc A víg özvegy, amelyet szeptember 15-én láthat a közönség ugyancsak 19 órától. A mű eredetileg egy operett, ebből készített Ronald Hynd brit koreográfus egy balettet 1975-ben, az Ausztrál Balett megbízásából.

Az előadásokra jegyek jelképes, 10 lejes áron válthatók. A színház jegypénztára hétfőtől péntekig 14-19 óra között tart nyitva.