Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2017.06.19

Évadot zárt a Szigligeti Színház

Június 16-án, pénteken Fényes Szabolcs és Harmath Imre örökzöld operettjével, a Mayával zárta a 2016/2017-es évadot a nagyváradi Szigligeti Színház. Az előadást követően az immár hagyományos társulati díjátadó gálára került sor, amely során átadták többek között az idén alapított Varga Vilmos-díjat, illetve a hagyományos Nívó-, Közönség- és Életműdíjat is.

A díjátadó gála első mozzanataként ebben az évadban első ízben került átadásra a Varga Vilmos-díj, amelynek célját, illetve első díjazottját a Szigligeti Társulat örökös tagjának özvegye, Kiss Törék Ildikó ismertette. A Szigligeti Társulatban, illetve a Kiss Stúdió Színházban nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért a díjat Varga Vilmos pályatársa, Dobos Imre kapta. A kitüntetéssel járó emlékplakettet és pénzjutalmat Kiss Törék Ildikó, valamint dr. Varga Zsombor Zalán adták át.

A Szigligeti Társulat 35 évnél fiatalabb színművészének járó Földes Kati-díjat, a társulati tagok szavazatai alapján Pitz Melinda kapta. A társulati tagok szavazatai és a művészeti igazgatók döntése értelmében a Kulissza-díjat Varga Friderika ügyelőnek ítélték oda. 

Átadásra került a Holnap Kulturális Egyesület által felajánlott Holnap-díj is, amelyet idén megosztva Pitz Melinda, illetve Tóth Tünde kaptak. Az elismerést Simon Judit, az egyesület elnöke adta át.

A Szigligeti Színház hűséges nézőinek járó Aranybérletet Nagy Magda kapta, a Szigligeti Önkéntesek Csoportja pedig Aranyszöcske-díjjal jutalmazta Brugós Sándor Csaba táncművészt, Oláh Anikó Katalin bábművészt, illetve Dimény Levente és Szotyori József színművészeket.

A Szigligeti Társulat által bemutatott előadások legjobb férfi és női főszereplőjének, illetve mellékszereplőjének, valamint a legjobb bábművésznek járó Nívódíjakról ezúttal is szakmai zsűri döntött, amelynek tagjai Simon Judit és Elisabeta Pop színikritikusok voltak. A díjátadó gálán Simon Judit méltatta a 2016/2017-es évadot, kiemelve, hogy a színház kiegyensúlyozott műsorpolitikájában sokféle ízlés és érdeklődés találhat otthonra. „Nehéz dolgunk volt, mert rendkívüli alakításokat láthattunk”- mondta Simon.

A zsűri döntése értelmében a 2016/2017-es évad legjobb mellékszereplőjének járó Nívódíjat Kardos M. Róbert, a legjobb férfi főszereplőjének járó jutalmat Dimény Levente, a legjobb női főszereplőjének járó elismerést Gajai Ágnes kapták, az évad legjobb bábművésze címet pedig Daróczi István kapta.

A Nagyvárad Táncegyüttes alkotói és társulati tagjai szavazatai alapján a 2016/2017-es évad legjobb táncosa Kerekes Dalma lett.

 

Az évad közönségdíjas színművészére idén három módon is lehetett szavazni: fő médiatámogatónk, a Bihari Naplóban található szelvényekkel, az előadások előtt kapható szavazólapokkal, illetve online, a www.szigligeti.ro honlapon. A kicsivel több, mint 400 beérkezett szavazat alapján az évad Közönségdíját Dimény Levente nyerte el.

Életműdíjjal jutalmazták Seres Lajos bábművészt, az erdélyi magyar művészi bábjátszás kiemelkedő alakját. Laudációjában, Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti vezetője kiemelte: „Intelligenciájával, igényességével, szorgalmával és képzelőerejével Seres Lajos minden munkatársa számára igazi Példakép volt, ifjúkorától kezdve a Bábszínház, majd Gyermekszínház, a mai Árkádia színház egyik tartópillére, alapembere volt”.

A díjakkal járó pénzjutalmakat az Andy Trans, az Europrint Kiadó- és Nyomdavállalat nevében Derzsi Ákos szenátor, a Tehnoprint, illetve Pető Dalma vállalkozó, önkormányzati képviselő ajánlották fel.