Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2017.03.19

Stúdiótermi előadások a HolnapUtán Fesztiválon

Április 6-9. között ötödik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Színház a HolnapUtán Fesztivált. Az eseménysorozat gerincét idén a térség legelismertebb társulatainak olyan nagyszínpadi és stúdiótermi előadásai képezik, amelyek a pályakezdő színházi alkotók számára nyújtanak megmutatkozási lehetőséget. 

A fesztivál előadásprogramját április 6-án, 17 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház Homemade című előadása nyitja. Az Árkádia Színpadon vendégeskedő előadás különlegessége, hogy a csaknem féléves próbafolyamat alatt személyes történeteket gyűjtöttek az alkotók, amelyek a szülő-gyermek viszonyról szóló improvizációk alapját képezték. A helyenként megható, ugyanakkor humorban és játékosságban is bővelkedő előadásra jegyek már csak korlátozott számban kaphatók.

Április 7-én, 16 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai lépnek fel szintén az Árkádia Színpadon. A Kiadjamagát című előadás a fiatalok értékrendjéről, jelen- és jövőképéről szól, és mellbevágó őszinteséggel beszél arról, hogy mit is jelent manapság pályakezdőnek lenni.

Április 8-án, 18 órától a Szigligeti Társulat Trónok arca casting című előadását tűzi műsorára a Szigligeti Színház HolnapUtán Fesztiválja. A Balogh Attila által rendezett produkcióban színész és néző közösen játszanak, és hoznak létre egy előadásról-előadásra változó alkotást.

Az előadásokra jegyek a színház jegypénztárában, valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók.

 

HolnapUtán Fesztivál

2017. április 6-9. Szigligeti Színház

 

Április 6.  17:00 Árkádia Színpad

Kolozsvári Állami Magyar Színház

Homemade

r.: Vargyas Márta

 

április 6.  20:00, Nagyterem

Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház

A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve

R.: Radu Afrim

 

Április 7.  16:00 Árkádia Színpad

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

Kiadjamagát

r.: Forgách Péter

 

Április 7.  19:00 Nagyterem

Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest

George&Cole

r.: Novák Eszter

 

Április 7., 22:00, Szigligeti Stúdió

Pink Mojos and The Fuckfaces

Koncert

 

Április 8. 18:00  Szigligeti Stúdió

Szigligeti Színház 

Trónok arca casting

r.: Balogh Attila

 

Április 9. 17:00 Szigligeti Stúdió

HolnapUtán Projekt

 

Április 9.  19:00 Nagyterem

Tamási Áron Színház Sepsiszentgyörgy

Molière:  Úrhatnám polgár

r.: Sardar Tagirovsky

 

Jegyek

www.biletmaster.ro

Jegypénztár: H-P: 14-19, Sz-V: egy órával az előadások előtt

Tel.: 0259/401-140