Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2017.03.13

HolnapUtán Fesztivál: főszerepben a színház

Április 6-9. között ötödik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Színház a HolnapUtán Fesztivált. Az idei kiadás gerincét ezúttal országos és nemzetközi elismertségnek örvendő színházi társulatok előadásai, valamint egy Kárpát-medencei színész- és rendezőhallgatóknak szóló workshop képezi.

 

Négy nap alatt hat színházi előadással, plakátkiállítással, koncertekkel és kerekasztal beszélgetéssel várja az érdeklődőket az ötödik HolnapUtán Fesztivál. A Szigligeti Színház meghívására olyan műhelyek érkeznek Nagyváradra, mint a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (Budapest), valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem.  Az elismert színházi szakemberek, illetve pályakezdő alkotók bemutatkozását célzó összművészeti fesztivál programjában Radu Afrim, Novák Eszter, Sardar Tagirovsky, Balogh Attila és Vargyas Márta a szakmai és laikus közönség által egyaránt fontosnak tartott előadásai kaptak helyet.

A színházi produkciók mellett a Szigligeti Színház workshopot hirdetett a Kárpát-medence öt magyar tannyelvű színházi főiskolájának diákjai számára: a résztvevő tizenkét színészhallgató Kemenes Henriette, Jock Evelin, Ozsváth Zsuzsa, Mărcuțiu-Rácz Dóra, Lovassy Cseh Tamás, Varga László Edgár, valamint Biró Árpád Levente szerzők szövegeiből hoz létre előadást Deli Szófia marosvásárhelyi, illetve Tarnóczi Jakab budapesti rendezőhallgatók vezetésével. A HolnapUtán Projekt workshop szupervizora Novák Eszter rendező, egyetemi tanár, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője. A négy nap alatt létrehozandó előadás bemutatóját április 9-én, 17 órától tartják a Szigligeti Stúdióban.

A HolnapUtán Fesztivál három nagyszínpadi előadására 40 lejes árban Fesztiválbérlet váltható. Jegyek ugyanakkor már kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával a hétvégi előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon.

Színházi előadások programja:

Április 6.  17:00 Árkádia Színpad

Kolozsvári Állami Magyar Színház

Homemade

r.: Vargyas Márta

 

április 6.  20:00, Nagyterem

Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház

A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve

R.: Radu Afrim

 

Április 7.  16:00 Árkádia Színpad

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

Kiadjamagát

r.: Forgách Péter

 

Április 7.  19:00 Nagyterem

Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest

George&Cole

r.: Novák Eszter

 

 

Április 8. 18:00  Szigligeti Stúdió

Szigligeti Színház 

Trónok arca casting

r.: Balogh Attila

 

Április 9. 17:00 Szigligeti Stúdió

HolnapUtán Projekt

 

Április 9.  19:00 Nagyterem

Tamási Áron Színház Sepsiszentgyörgy

Molière:  Úrhatnám polgár

r.: Sardar Tagirovsky