Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2017.03.10

Elhunyt Ács Tibor

A nagyváradi Szigligeti Színház megrendülten tudatja, hogy életének 74. évében, hosszas betegség után elhunyt ÁCS TIBOR színművész.

A színművész tisztelői, kollégái, a nagyváradi közönség március 14-én, kedden 12.30-tól vehet tőle végső búcsút a színház előcsarnokában felállított ravatalánál, temetése 14 órától lesz, a Rulikowski temetőben. A Szigligeti Színház saját halottjának tekinti.

Ács Tibor 1943-ban született, Nagyváradon, a Premontrei Gimnáziumban érettségizett, majd az Építészeti Technikum elvégzése után kanyarodott életútja a színészi pálya fele. 1972-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémián, előbb Szatmárnémetibe került, ahol öt évig szolgálta és szórakoztatta a közönséget, majd 1977-beb hazatért Nagyváradra. Ízig-vérig nagyváradi volt, róla lehetett megmintázni „a váradi” prototípusát. Imádta a szülővárosát, imádta a Szigligeti Színházat, annak közönségét. Harmincegy éves pályafutása során szinte mindent eljátszott Lumpáciusz Vagabundusztól (Heltai Jenő: Lumpáciusz Vagabundusz) Ljapkin-Tyapkinig (Gogol: A revizor). A legtöbbet játszó és egyik legnépszerűbb színész volt, különösen a 80-as, 90-es években. Drámai szerepei mellett különösen a vígjátékokban remekelt, de otthonosan mozgott a zenés műfajokban is. Legkiemelkedőbb szerepe a Tevje, a Hegedűs a háztetőn című musicalben, de remekelt Brian Friel Fordítások című drámájának Hugh szerepében is, vagy Csebutikinként a Három nővérben. Ő volt a Polgármester Móricz Rokonokjában, de ő volt Hippolyt, a lakáj is. Népszerű volt a közönség körében, szerették egyéni humoráért, közvetlenségéért, megjelenéséért.

Szeretett színpadáról parancsolta le a betegség, utolsó szerepében már nem jutott el a bemutatóig. Tíz évig betegeskedett, de a színháztól nem szakadt el, önzetlenül ragaszkodott hozzá. Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében!