Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2012. febru

A Fodrásznő a debreceni színház előadásában

A Debreceni Csokonai Színház a Fodrásznő című előadással vendégszerepel Nagyváradon március 16-án pénteken 20 órától a Szigligeti Színházban. A Fodrásznő a Csokonai Színház legtöbbet utazó előadása, bemutatták már Fehéroroszországban a minszki Panorama Fesztiválon, a Volkov Fesztiválon az oroszországi Jaroszlavlban, valamint pécsi és budapesti fesztiválon és több más magyarországi színházi fesztiválon, eseménysorozaton.

A boldogság után vágyódó nő sorsának egyetemes problémáit fogalmazza meg a kisemberek tragédiáját gogoli groteszkséggel ábrázoló drámai szöveg, a Fodrásznő. A derűbe, a szeretetbe csomagolt fájdalom, amely a rendező, Viktor Rizsakov színházi nyelvének egyik jól felismerhető sajátossága, az emberi vágyak és a rideg valóság között feszülő ellentmondást emeli költői szintű látomássá. Az előadás minden korosztály érzékeny rétegét képes megszólítani, részvétre és életének újragondolására késztetni.Az előadás rendezője a kortárs orosz színházi élet egyik emblematikus figurája, a Kiszlorod (Oxigén) elnevezésű színházi mozgalom elindítója, a rendezőként és színházi pedagógusként is ismert Viktor Rizsakov.

A szakmai zsűri döntése alapján a Fodrásznő nyerte 2010-ben a X. POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) legjobb előadásának díját, a címszereplő Szűcs Nelli pedig a legjobb női alakítás díját kapta a Maszk Színészegyesülettől.

Szergej Medvegyev: Fodrásznő

Szereplők: Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Tóth László, Kristán Attila

Rendező és látványtervező: Viktor Rizsakov

Tolmács, fordító és dramaturg: Kozma András

Rendezőasszisztens: Sóvágó Csaba