Hírarchívum / Szigligeti Társulat


Hírarchívum / Szigligeti Társulat 2016.09.19

A magyar dráma napja a Szigligeti Színházban

Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiájának szeptember 21-én szerdán, 19 órától kezdődő stúdiótermi bemutatójával ünnepli a Szigligeti Színház a magyar dráma napját. A kortárs erdélyi drámairodalom egyedi hangú alkotását a fiatal Hunyadi István rendezte.

Az augusztusi előbemutató után kissé áthangolt formában kerül ismét színpadra Székely Csaba többszörösen díjazott előadása a Szigligeti Stúdióban. A lepusztult bányavidék jellegzetes szereplőinek magánéleti és közösségi tragédiáit páratlan humorral feldolgozó alkotás a Szigligeti Társulat Daraboló elnevezésű felolvasószínházi sorozatából nőtte ki magát teljes értékű előadássá.

A produkció különlegessége, hogy megvalósításában több fiatal pályakezdő alkotó is részt vett, így például Cristina Breteanu, valamint Szőke Dalma Zsuzsanna látványtervezők, vagy Hunyadi István is, akinek ez az első rendezői munkája.

A szeptember 21-i premiert követően a Bányavirág Székelyudvarhelyen, a DráMa Kortárs Színházi Találkozón, valamint Csíkszeredában is bemutatkozik, Nagyváradon pedig legközelebb szeptember 27-én látható majd.

Jegyek a bemutatóra és a további előadásokra a színház jegypénztárában (nyitva keddtől péntekig 11-17 óra között, valamint egy órával az előadások előtt), illetve online, a www.biletmaster.ro honlapon kaphatók.