Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2012. márc

Továbbképzés a Nagyvárad Táncegyüttesnél

Ünnepi rendezvényeik után, ezen a héten ismét háromnapos intenzív továbbképzést tartottak a Nagyvárad Táncegyüttes művészberkeiben. Ez alkalommal a Nyíregyházi Táncművészeti Főiskola tanárait, táncpedagógusait hívták meg a táncosokhoz, Szilágyi Zsoltot és nejét, Mariannt. Az egész napos fárasztó képzések rendkívül sikeres áttekintést hoztak a Kárpát-medence táncaiból. A nagyon komoly és jó hangulatú szakmai műhelymunka során készségképző, mozgás- és tartásjavító tréningeket folytattak és a páros táncos viszonyait tekintették át alapossággal.
A zenészek képzéséről Könczei Árpád, zeneszerző és koreográfus, a DunaTV szerkesztője gondoskodott, aki részletes betekintést nyújtott a magyar népzene kialakulásának folyamatába, a kezdetektől a kortárs állapotig. Különös figyelmet szentelt a barokk időszaknak, mely meghatározó népzenénk fejlődésében, illetve Bartók Bélának, aki munkásságával felhívta a figyelmet a népi kultúra megőrzésének fontosságára, így máig meghatározza hozzáállásunkat hagyományainkhoz.
Ezzel a szakasszal ez a továbbképzés véget ért. A Nagyvárad Táncegyüttes ismételten köszöni ezúton is a támogatást a Magyar Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak, aki ez irányú pályázatukat támogatta.