Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2020.10.09

Hamarosan indul a IV. Infinite Dance Festival

Október 20-25. között negyedik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Színház az Infinite Dance tánc- és összművészeti fesztivált. A hatnapos eseménysorozaton tizennyolc produkciót láthat a közönség, Románia és Magyarország legjelentősebb tánc- és mozgásszínházi műhelyeinek előadásában. A fesztivált a járványügyi szabályozásoknak megfelelően bonyolítja le a nagyváradi teátrum.

A fesztivál negyedik kiadásának programjában szereplő előadásokat nyílt pályázati felhívás útján, csaknem hatvan pályázati anyag közül választotta ki a szervezők által felkért háromfős, nemzetközi kuratórium; amelynek tagjai Jakobovits Márta keramikusművész, Lőrincz Katalin táncművész-pedagógus, valamint Vava Ștefănescu, koreográfus, a Bukaresti Nemzeti Táncközpont menedzsere voltak. A pályázók mellett az eseményre meghívást kaptak az Imre Zoltán Program alkotói is, Nagyvárad lévén az egyetlen határon túli helyszíne a fiatal táncművészeknek szóló ösztöndíjprogramnak.

A sajtótájékoztatón Czvikker Katalin, a színház főigazgatója elmondta: bátor, de ugyanakkor felelősségteljes döntés, hogy megszervezésre kerül az Infinite Dance Festival. „A meghívott társulatokban valódi partnerekre találtunk, akik vállalták, hogy a járványügyi szabályozásoknak szigorúan eleget téve vesznek részt a fesztiválon. A magunk rendjén mi minden óvintézkedést bevezettünk, hogy a közönség és az alkotók is biztonságban legyenek és jól érezhessék magukat”.

Dimény Levente, a fesztivál művészeti vezetője a program sokszínűségét emelte ki, és elmondta, hogy a fesztivál célja a kezdetektől fogva az volt, hogy a nagyváradiak számára hiánypótló módon mutassa be a táncművészet sokszínűségét. Szabó Enikő Ágnes, a házigazda Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója hozzátette: a fesztivál óriási lehetőség a táncosok számára is, akik így nemzetközi hírű együttesekkel értékes szakmai kapcsolatokat létesíthetnek.

A negyedik Infinite Dance Festival programjának fókuszában ezúttal a kortárs táncművészet áll. Ennek szellemében a fesztiválra meghívást kapott az európai hírű Frenák Pál Társulat, Duda Éva Társulat és Pataky Klári Társulat, valamint a Contemporary Creative Dreamers, illetve az IndieBox romániai táncos szcénát képviselő független együttesek. A szervezők törekvése, hogy a fesztivál a táncműfajok sokszínűségét is megmutassa, ezért a válogatásba az egri GG Tánc Bolero című ökobalettje, a Duna Táncműhely népi ihletésű A tizedik vőlegény című előadása, illetve a Pirók Zsófia vezette nemzetközi csapat flamenco-estje is bekerült.

Az előző évek hagyományának megfelelően, a fesztivál utolsó előtti napját a táncművészeti utánpótlás bemutatásának szentelik a szervezők. Az Akadémiák Napja programjában a Magyar Táncművészeti Egyetem, illetve Ma arosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfus szakjának hallgatói mutatkoznak be.

Az előadások mellett, október 20-25. között mozgásszínházi workshopra is sor kerül, amelynek résztvevői a Nagyvárad Táncegyüttes táncosai mellett a romániai főiskolás hallgatók lesznek.

A fesztivál előadásaira jegyek és napijegyek is kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon.