Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes


Hírarchívum / Nagyvárad Táncegyüttes 2020.01.30

Idei első bemutatójára készül a Nagyvárad Táncegyüttes

A Katonaének című előadás próbái már javában zajlanak, hogy 2020. február 21-én, pénteken 19.00 órától a Szigligeti Színház nagyszínpadán bemutatásra kerülhessen Mihályi Gábor rendezésében. A Katonaének alapját egy 1918-ban Bécsben bemutatott koncert képezi, amelyben programként az Osztrák-Magyar Monarchia népeinek régi és újabb katonadalait kívánták bemutatni. Az eredeti alkotók között olyan halhatatlan nevek szerepelnek mint, Bartók Béla, aki a nem német vonatkozású részét szerkesztette, és aki később Kodály Zoltánt is bevonta a munkába. Bartók azonban nem csak szerkesztőként, hanem szerzőként és előadóként is részese volt a programnak. A Katonaének munkacímű előadás zenei szövete száz év múltán felveszi az akkor elszakított szálat, de tovább is gondolja azt. Az elsőrendű alkotói szándék nem a hiány pótlása a múlt megidézése, hanem egy újabb demonstráció, egy újabb kinyilatkoztatás, a bartóki szellemiség, a géniusz "igazsága" mellett.

A bemutatóra jegyek a Szigligeti színház Moscovei (Szilágyi Dezső) utca 7. szám alatti jegypénztárában, illetve online a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók. Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy az előadás alatt Lenszirom Gyermekmegőrző működik, amelyre a színház jegypénztárában lehet jelentkezni.

A Katonaének című előadás létejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.